Gaming

Végre úgy vehetsz és játszhatsz Steam játékokat, hogy senki sem tud róla

2024.03.05. – Viccen kívül, néha előfordul, hogy esténként úgy szeretnék játszani valamivel, hogy nem hívom be a haverokat, csak elvagyok egy kicsit egyedül. Persze a Steamen mindenki látja, ha elindítottam valamit, így rögtön írnak, hogy „hello, mehet a game”. No, a Steam új frissítésének hála ez a korszak megszűnik, ami arra is jó, ha olyan játékkal játszol, ami a haverok előtt ciki lenne. Ne kelljen magyarázni, hogy miről beszélek. Még tavaly, a bétateszt indításakor mi is beszámoltunk róla, hogy a Steam tervei szerint lehetőséget teremt arra, hogy priváttá tegyük a játékkönyvtárunk egy-egy darabját. Korábban az összeset kellett letölteni, most viszont a játékokat külön-külön tudjuk priváttá tenni. A funkció megérkezett, és már lehet használni.

Mi változott még?

Ahogy említettük, a Steam kliens legnagyobb változása, hogy mostantól a könyvtárukban priváttá tehetjük a címeket, akár már a vásárláskor. Amikor megveszünk valamit, kiválaszthatjuk, hogy a játék privát legyen a könyvtárukban. A funkció persze használható a már meglévő játékok esetében is, külön-külön tudjuk őket priváttá tenni, így senki nem fogja tudni, hogy megvan vagy épp játszunk vele.

Ezen kívül még két frissítés érkezett a kliensbe. Az egyik, hogy a kosár most már minden platformon, vagyis böngészőben és az applikációban is azonos, ez korábban nem így volt. Sőt, most már a Steam Deck is szerepel a rendszerben. Megújult az ajándékozás is: mostantól akár több embernek is ajándékozhatunk egyszerre. A lényeg, hogy mostantól a Steamen sokkal rejtetett módon tudunk élni.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Új Dűne JÁTÉK előzetes – ilyen az UE5-ben készült Dune: Awakening

Gábor János 2024.03.05. - A Conan: Exilest is alkotó Funcom kiadó gondozásában érkezik a Dune…

31 perc telt el azóta...

Már egy 2013-as TP-LINK wifi routeren is elfut a GTA: Vice City

Bódi Dániel 2024.03.04. - Miért hívják a gamer routereket gamer routereknek, ha egyik sem képes…

13 óra telt el azóta...

Új fegyvereket, rengeteg skint és újdonságot hoz el a COD nagy frissítése

2024.03.04. - Ahogy arra számítani lehetett, március negyedikén sem tétlenkedtek az Activision munkatársai. A Warzone…

14 óra telt el azóta...

Fél év után tisztult a kép, ezeket a CS:GO rangokat takarja a CS2 Rating

2024.03.04. – A Valve 2023 márciusában leplezte le a Counter-Strike éra következő címét. A játék…

14 óra telt el azóta...

Végre szakít az ósdi kinézettel az olcsó iPhone: ilyen lehet az SE 4

2024.03.04. - Az Apple 2016-ban mutatta be az első „SE” készülékét. Ekkor gyakorlatilag egy iPhone…

15 óra telt el azóta...

Brutál jó áron adják az egyik legszebb fehér gépházat, de nem árt sietned

2024.03.04. - Ha valaki teljesen nulláról szeretne összeállítani egy új számítógépet, akkor bizony nincs könnyű…

15 óra telt el azóta...