Tech/Tudomány

Napokon belül érkezhet az Intel legerősebb gamer processzora

2024.02.29. – Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A 11. generáció vegyes fogadtatása után már lehetett sejteni, hogy a következő éra több meglepetést is tartogathat. Nem titok, hogy a teljes gyártástechnológiát is lecserélték akkoriban, ám nem csak ez volt az egyetlen újdonság. A korábban egységes, teljesen megegyező teljesítményű magokkal dolgozó processzorok helyett egy hibrid kialakítást találhatunk a kupakok alatt.  Az Intel P(erformance) és E(efficient) magoknak nevezte el ezeket. A P magok végzik azokat a műveleteket, ahol a nyers erőre van szükség, az E magokra pedig inkább a kisebb feladatokat bízza rá a rendszer.

Az LGA 1700 foglalat azonban a 12. generációt követő két generációt is kiszolgálja. A Raptor Lake 2022-ben, míg a Raptor Lake Refresh 2023-ban debütált. A 14. generációs Raptor Lake Refresh hiába kapott különálló számozást, valójában tényleg csak a 13. generációs egységek gyárilag magasabb órajelű változatait takarja. Egyedül a 13700K és 14700K esetében van érdemi eltérés, ahol az utóbbi 4 extra E maggal rendelkezik. A szériák sztárjai azonban mindig is az i9 jelölésű processzorok voltak, most sincs ez másképp.

Heteken belül megérkezhet az Intel bestiája

Február utolsó napjaiban egyre több szivárogtató jelezte, hogy az Intel legújabb bestiája megérkezett a raktárakba. Az Intel i9-14900K tavaly ősszel debütált a boltok polcain. Alapból sem szerénykedhet a 8 P maggal és 16 E maggal felvértezett CPU, ám az Intel műhelyében ilyenkor mindig készül egy még brutálisabb változat. Ahogy az i9-12900K és az i9-13900K esetében, úgy most is érkezik egy „Special” változat. Ezek az elmúlt években rendre a KS utótagot kapták meg. Az Intel i9-14900KS 6.2 GHz-es gyári órajellel kecsegtet, az alap fogyasztását is 150 watt fölé lőtte be a cég. Az előzetes becslések alapján azonban akár 410 wattot is kérhet magának a bestia, átlagosan pedig 330 wattos fogyasztással érdemes kalkulálni. Vietnamban már a doboz is felbukkant az utcákon, azaz tényleg már egy-két hétre lehetünk a tényleges kiadástól.

Forrás: Videocardz

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Olyan hiba jelent meg a CS2-ben, amivel bárki lazán tud csalni

2024.04.08. - Persze egyáltalán nem újdonság, hogy a CS2-ben, ahogy sok online multiplayer játékban, vannak…

2 óra telt el azóta...

Android-újítás: koppintással azonosíthatod az idegen számot

Gábor János 2024.04.08. - A világot nem váltja meg, nagyon egyszerű elven működik, mégis hiánypótló…

3 óra telt el azóta...

Megőrülsz – Valaki förtelmes PC-t épített ennek a gitárnak a belsejébe

2024.04.08. - A kreativitásnak egyszerűen nincs határa, ami bizony akkor is érvényes, amikor valaki számítógépet…

4 óra telt el azóta...

Kiszivárgott a Microsoft levele: az új Xbox nagy technikai ugrás lesz

Gábor János 2024.04.08. - A Windows Central új jelentése az Xbox elnökének, Sarah Bondnak a…

4 óra telt el azóta...

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

18 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

18 óra telt el azóta...