Gaming

40 percnyi játékmeneten pörög a világ eddigi legvalósághűbb játéka


Bódi Dániel

2024.02.28. – Közel 40 percnyi nyers és valódi játékmeneten pörög a videojátékok történelmének eddigi legvalósághűbb játéka, a Bodycam. Bár általában szeretek némi költői túlzásokkal élni, ez esetben erre semmi szükség, mivel a mindössze két főből álló Reissad Studio alkotása egyszerűen magáért beszél.

Persze közel sem minden a látvány, sőt, a csapat alacsony létszáma miatt megkockáztatom, hogy a Bodycam közel sem lesz olyan szórakoztató, mint mondjuk a The Finals, azt viszont már elérte, hogy a legrealisztikusabb játékként hivatkozhassunk rá, ami valaha készült. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a két fejlesztő sok assatet az Unreal Engine 5 boltjából vásárolt bele – bár ez azért sem vesz el az érdemeiből, mert láttunk már a közelmúltban kizárólag assetekből összetákolt bődületesen rossz játékot.

A Bodycam viszont nem ígér sokat: egy klasszikus többjátékos módokra épülő testkamerás nézetű multiplayer-élményt sosem látott ultralátványos grafikával. És ennyi. Ezt pedig maradéktalanul be is váltja, legalábbis ezt mindenképp le tudjuk szűrni a valószínűleg még januárban megejtett playtest során rögzített játékmenet alapján. Amit tudni érdemes, hogy a Bodycam az Unreal Engine 5 legmodernebb eszközeivel és megoldásaival készül, ami azt is jelenti, hogy egy igen bika gépre van szükség a futtatásához (a legutóbbi hivatalos gépigény szerint a minimum RTX 2070, de ez a megjelenésig szinte biztosan feljebb fog szökni).

Bár a játékmenetet nézve sokunk álla a padlón végezheti, akár még azt is hihetnénk, hogy egy valódi kommandós testkameráját nézzük, pedig valóban egy játékról van szó, amiben mindenféle trükkel érik el ezt a fajta realisztikusságot. A bevilágítás, a fény-árnyék hatások, a karakter kezének mozgása, valamint a széteffektezett kamera mind-mind ennek az illúziónak van alárendelve – aminek megteremtéséről nem mellesleg egy magyar videós és fejlesztő, Murkl Márió is gyakorta készít videókat a YouTube-csatornájára.

A Bodycamnak egyelőre nincs pontos megjelenési dátuma, de a Steamen kívánságlistázni már lehet. A Bodycam mellett viszont van még egy testkamerás akciójáték, ami a legvalósághűbb titulusra pályázik, az Unrecord, de a legnagyobb esély a megjelenésre a jelen cikkünk alanyának van.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ingyenes battle royale móddal támadhat a Warzone-nak az új Battlefield

2024.02.28. - Nagyon úgy fest, hogy az Electronic Arts a Battlefield 2042 hatalmas bukása után…

1 óra telt el azóta...

Megjelent a Need for Speed Unbound – Vol.6 – szédületes extrákkal

Gábor János 2024.02.28. - Elérhetővé vált különböző platformokon a Need for Speed Unbound - Vol.6,…

2 óra telt el azóta...

Nagyot megy a Steamen az új szimulátor, amiben vegyesboltot kell vinni

2023.02.28. - Mára már nehéz lenne olyan szakmát mondani, amire valamilyen módon ne épülne egy…

3 óra telt el azóta...

Készül a Paranormal Activity játék – a fejlesztő nagy durranást ígér

Gábor János 2024.02.28. - A Paramount népszerű horrorsorozata, a Paranormal Activity hivatalosan is játékadaptációt kap,…

4 óra telt el azóta...

Félelmetesen jól néz ki az Unreal Tournament 99 RTX-szel felpimpelve

Bódi Dániel 2024.02.27. - Sokaknak biztosan már a könyökén jönnek ki a régi játékok megszépüléséről…

15 óra telt el azóta...

Ultrahasznos új funkció érkezik a Google Mapsbe

Bódi Dániel 2024.02.27. - A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik,…

16 óra telt el azóta...