Gaming

Teljesen ingyen adják a legkirályabb roncsderbi-ralijáték első részét


Bódi Dániel

2024.02.15. – Nehéz egyértelműen bekategorizálni a FlatOut-szériát, ami a roncsderby kegyetlen zúzását házasítja össze a csúszós-koszos raliversenyzéssel. Plusz ott vannak még az elég elborult játékmódok is, mint a kaszkadőr mutatványok végrehajtása: a kocsi szélvédőjén keresztül jó messzire el kell katapultálnunk az emberünket, vagy mint a hagyományos és elég szórakoztató roncsderby mód, amiben az egyetlen cél lezúzni a ringen belül guruló összes járművet.

A FlatOut úgy viszonyul a ralijátékokhoz, mint a Burnout a Need for Speedhez.

A FlatOut tehát egy egészen kivételes játék… volt egykoron, a második menet, valamint az Ultimate Carnage és a PSP-s Head On után sajnos leáldozott a csillaga. Mármint nem tűnt el a széria, csupán annyira minősíthetetlenre sikerültek a folytatások, hogy jobb inkább tudomást sem venni róluk. Kár, mert a FlatOut egy olyan hiányt töltött be, aminek a létezéséről is csak a 2004-es első rész megjelenése miatt tudhatunk egyéltalán.

Most azonban a meglehetősen rosszul sikerült 2017-es FlatOut 4: Total Insanity után megtérhetünk – méghozzá az alapokhoz, a GoG ugyanis mindenkinek teljesen ingyen adja a legendás első részt. Az ajándék azonban nem tart örökké, és csak annak adják, aki kéri: február 17-ig, szombat estig bezárólag lehet a GoG-os profilokhoz adni, ahonnan aztán örökre és bármikor elérhetjük. Ja, és DRM-mentes, azaz valóban a birtokunkba kerül a játék. Jó hír továbbá, hogy a szintén remek FlatOut 2 éppen akciós, mindösszesen 1,5 dollárt, azaz 540 forintot kérnek érte.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

2 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

2 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

3 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

3 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

5 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

6 óra telt el azóta...