Tech/Tudomány

Kellemetlenül rozsdásodnak a „rozsdamentes” acélból készült Tesla autók

2024.02.14. – Elon Musk még 2019. novemberében, igen komikus körülmények között mutatta be a Cybertruckot, ami a betörhetetlen, de aztán csak-csak betöredező ablaka mellett is egy egészen izgalmas elektromos pick-upnak ígérkezett. A Tesla első embere akkor még azt ígérte, hogy a gyártások 2021-ben meg fognak kezdődni, és fokozatosan fogják szállítani, de ezt a tervet még abban az évben elhalasztották. Ezután Musk arról beszélt, hogy 2022-ben már biztosan körbe „cybertruckozhatjuk” majd a világot, viszont az is tény már, hogy erre sem került sor. Mindenki abban bízott hát, hogy majd 2023 fogja megtörni a jeget. Végül ez megtörtént, ám épphogy sikerült tartani az ígérteket. A Gigafactory Texas eseményen, 2023 november 30-án mutatták be az első elkészült modelleket, s kezdték el kiszállítani őket a Tesla bemutatótermeibe. Az első 10-12 darab ekkor indult hivatalosan is útjára.

Csak a baj van vele

Nos, az önvezető futurisztikus autóka azóta csak a bajnak vannak, de legfőképpen azért, mert az emberek nem rendeltetés szerűen használják őket. Ott van példának okáért az Apple-Tesla trend, ami a közösségi médiában kezdett terjedni. Az Apple Vision Pro megjelenése után sokan „vezetés közben” kezdtek el multitaskolni, méghozzá kihasználva a szemüveg adta lehetőséget, na meg a Tesla Cybertruck önvezető funkcióját. Komolyabb balesetről nem tudni, de az amerikai rendőrök elkezdték büntetni azokat, akik így róják az utakat.

Mostanra pedig az is kiderült, hogy a rozsdamentes acélból készült Tesla Cybertruck modellek bizony közel sem rozsdamentesek. Mindez azért is kényelmetlen, mert még nincsenek fél éve piacon az autók, vagyis röhejesen rossz minőségű burkolóanyagot választott Musk cége a járgányoknak. A dolog ráadásul nem váratlan és ismeretlen a Tesla számára. Annyira, hogy maga a gyártó hívja fel erre a tényre a vásárlók figyelmét – persze csak már az után, hogy azok megvették tőle az alaphangon is nettó 80.000 dollárba kerülő járművet. Erről az egyik Cybertruck-vásárló számolt be az új modellel foglalkozó webes felületen. – írta meg a PCFórum.

Pozitívum, hogy a Tesla szerint elég ezeket a rozsdásodó területeket csak erősen dörzsölni, vagy egy kicsit polírozni, hogy lekerüljenek a foltok az autóról. S míg ez teljesíthető, egy ilyen méregdrága autótól többet várnánk. Egy biztos, ezek után nem érdemes esőben autókázni vele, mert csak nyűg lesz takarítani…

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

1 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

3 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

4 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

4 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

5 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

5 óra telt el azóta...