Film/TV

Befutott a Deadpool & Wolverine első elmebajos-kaszabolós előzetese


Bódi Dániel

2024.02.12. – Július 26-án tényleg bekarmolja magát a Marvel filmes univerzum két legimádottabb karaktere, Deadpool és Rozsomák, hogy alaposan helyrepofozzák az utóbbi időben félőrülten bóklászó MCU-t, ami mint egy Blaha Lujza téri zavarodott, úgy nem találja magát. A két antihős megjelenése pedig ezért, valamint azért is kulcsfontosságú, mert

  • egyrészt ez lesz a Disney-éra első 18+-os, pontosabban kifejezetten felnőtteket célzó szuperhősös mozija,
  • másrészt pedig általuk minden korábbinál határozottabban átemelik a FOX filmjeit és oly sokak által várva várt karaktereit a hivatalosnak nevezett filmes kánonba.

Na meg Hugh Jackman visszatérése is egy kisebb csodának illik be, hiszen korábban elég határozottan akasztotta szögre az ikonikus adamantium karmokat a Logan végén, remélve, hogy már a 60. születésnapjához közeledve nem kell többet elővennie. De ilyen, amikor az embert az egyik legjobb haverja, Ryan Reynolds hívja egy méretes belezésre, és így lett a Deadpool 3-ból Deadpool & Wolverine (Deadpool és Rozsomák, de nyakamat rá, hogy a magyar mozikban Deadpool és Farkas címen fogják vetíteni…), ami már egészen határozottan utal egy vérengzős buddy movie-ra.

Kétségtelen, hogy az MCU bőven megérett a szemléletváltásra, ideje felnőnie. És nem csupán azért, mert manapság konkrétan lehetetlen dolga van annak, aki valamiért be szeretne csatlakozni a filmuniverzumba, hisz irdatlan mennyiségű filmet és sorozatot kellene megnéznie, hogy értsen bármit is a cselekményből, hanem mert a nézők is egyre inkább veszítik el az érdeklődésüket. Csak hogy legyen kontextusa az utóbbinak: a gyerekbarát Vasember 2008-ban indította be MCU-t, vagyis, akik akkor születtek, ma már bőven kamaszok, akik pedig moziban látták már bőven 30-40 év körül mozognak. Lehet, de csak lehet, hogy őket már kevésbé lehet lenyűgözni a szuperemberek röpködésével – de ez csak tipp: jobb örülnének egy Megtorló, vagy egy Deadpool-féle vérengzésnek, esetleg készen állnak a felnőttebb témákra is.

Nagyjából ezt fogja demózni a Deadpool és Rozsomák, aminek első előzetese a Super Bowl apropójából élesedett – pont, mint Rozsomák karmai, ami szemmel láthatóan sok-sok belsőséget fog külsőséggé varázsolni egynéhány suhintással. De természetesen Deadpool is hű korábbi önmagához, aki szüntelen osztja majd a poénpofont, melyből bőséggel kijár majd a Disney-nek is. Premier 2024. július 26-án.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

43 perc telt el azóta...

Leáldozhat a kukkolóknak az új iOS frissítéssel – fontos lépést tesz az Apple

Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…

1 óra telt el azóta...

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…

1 óra telt el azóta...

Gyakorlómódot is magával hoz a Warzone harmadik szezonja

2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…

2 óra telt el azóta...

Egy halom pénz és két új játék ütheti a GTA+ előfizetők markát

2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…

2 óra telt el azóta...

Ha kiborultál a Discord reklámjai miatt – itt van 8 másik király csevegő

Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…

3 óra telt el azóta...