Call of Duty

A Warzone fejlesztői ismét javítottak a hangokon – Ezek változtak

2024.02.11. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése február hetedikén startolt el. Egy nagyobb volumenű csomagról beszélhetünk, hiszen a Season 2 újdonságait hozta el az update. Új pályák érkeztek mindkét módba, ahogy bizony a friss fegyverekről és a kisebb-nagyobb hibajavításokról sem kellett lemondani. A Warzone rajongók talán most egy fokkal jobban örülhetnek, ám a Season 1 Reloadedből például a MW III profitált többet. Ráadásul immáron rangsorolt, kompetitív mérkőzéseken is összecsaphatnak az ingyenes mód felhasználói.

A Warzone Ranked módjában, csakúgy, mint a rendes játékmódokban kiemelt szerepet kaphatnak a hangok, hanghatások. Nem titok, hogy a Call of Duty szériában mindig nehezen találták meg a fejlesztők az egyensúlyt. Néha túl hangosra sikerült egy-egy zaj, néha pedig az ellenfelek lépteit nem lehetett hallani. Szerencsére ezeken folyamatosan finomítanak egy-egy frissítés keretein belül, ám még így is hosszú hónapokba telhet, mire elérik a „tökéletes” állapotot. Ennek egy újabb állomását köszönhettük a nemrégiben publikált Warzone frissítésekben. Nézzük is, hogy mi változott!

Több szinten is javult a Warzone hangja

A fejlesztők korábban a lépéshangokat és a zajokat vették górcső alá, ezúttal azonban más szinten finomítottak a hangokon. Az alábbi változásokkal találkozhatnak a felhasználók a Season 2 élesedése óta:

  • Ascender tárgy
    • Mostantól távolabbról is lehet majd hallani, illetve hangosabb lett az effektje is.
  • Ejtőernyő
    • Mostantól távolabbról is lehet majd hallani, illetve hangosabb lett az effektje is.
    • A játékból kikerültek az olyan környezeti zajok, melyeket a felhasználók összetéveszthettek az ejtőernyőkkel.
    • Mostantól kevésbé fedi el egymást az ellenfél ejtőernyőjének hangja és a lövések zaja.
  • Enemy Redeploy Drone
    • A játékosok mostantól helyesen fogják hallani azokat a hangeffekteket, bemondásokat, amikor az ellenfelek Redeploy Drone segítségével szállnak le a közelükben. Idáig ez sem feltétlenül volt igaz.

Fontos kiemelni, hogy a fejlesztők is jól tudják, hogy messze nincs még vége a munkának. Az elkövetkezendő hetekben, szezonokban is folyamatosan igyekeznek javítani a hangokkal kapcsolatos hibajelenségeket. Reméljük kitart a lendület. Azért skinekben sincs hiány:

Arpi

Korábbi cikkek

Vajon tényleg egy szimulációban élünk? – A „valóság” csak egy Mátrix?

Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…

5 perc telt el azóta...

Az 5 leggyomorforgatóbb dolog, amit a YouTube-on láthatsz

Gábor János 2023.10.02. - A legnagyobb videó megosztón annak ellenére is elérhetnek sokkoló tartalmakat a…

1 óra telt el azóta...

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

22 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

23 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

23 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

1 nap telt el azóta...