Hírek

MINDEN, amit tudnod kell a Suicide Squadról, mielőtt egy forintot is költenél rá


Bódi Dániel

2024.01.30. – 9 év telt el a Rocksteady legutóbbi játéka, a Batman Arkham-sorozatot akkoriban lezárni hivatott Arkham Knight megjelenése óta, így talán nem csoda, hogy a rajongók félelemmel vegyült izgatottsággal várják a fejlesztők legújabb dobását, a Suicide Squad: Kill the Justice League-et. Bár a szuperhősök ellenségeit főszerepbe állító akciójátékra az utóbbi hónapokban-hetekben egyre hatalmasabbá váló sötét fellegek vetettek még borúsabb árnyékokat, mégis érdemes figyelni rá, hiszen potenciálisan egy kifejezetten szórakoztató kalandhoz lehet majd szerencsénk. Ezért ahogyan szoktuk, most is összegyűjtöttünk minden lényeges infót, amit érdemes tudni, mielőtt egyetlen forintot is elköltenél rá.

Mikor és mire jelenik meg, mennyibe kerül?

A Suicide Squad: Kill the Justice League február 2-án jelenik meg kizárólag PC-re és a kurrens generációs játékkonzolokra, azaz PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re. Vagyis PS4-en, Xbox One-on, valamint Nintendo Switchen nem lesz játszható – és még csak tervben sincs egy visszabutított verzió. A játékot összesen két kiadásban lehet beszerezni:

  • van az alapkiadás, amiben kizárólag az alapjáték kapott helyet, mindezért az Xbox/PS5 digitális boltjában és Steamen is 27.490 forintot kérnek, míg az Epic Games ugyanezért 25.690 forintot számláz, a lemezért pedig újonnan 27.890 forintot kell kifizetni a legtöbb üzletben
  • illetve van a (Digital) Deluxe Edition, amiben három exkluzív fegyvert, minden karakterhez egy-egy egyedi kinézetet és más, a játékot nem befolyásoló extrák mellett egy battle pass tokent és a hivatalos megjelenés előtti belépést (ez utóbbit végül egy bug miatt lelőtték) – mindezért pedig 37.990 forintot kérnek digitálisan, dobozos formát választónak üzlettől függően különösen borsos 41-42.000 forintot kell perkálnia

Akik abban reménykednek, hogy a Suicide Squad valamelyik játékszolgáltatással olcsóbban megúszható, annak rettenetes hír, hogy a játék nem kerül be sem a Game Pass, sem a PS Plus, sem pedig más szolgáltatás kínálatába. Aki szeretné levadászni az Igazság Ligáját, annak sajnos ki kell fizetnie a nem olyan baráti árát.

Mennyi helyet foglal konzolon? Gépigény?

Konzolokon a megjelenéskor körülbelül 73 gigát kell majd letölteni-telepíteni, szóval érdemes előtte tartani egy nagyobb takarítást – pláne, hogy már most borítékolható az első napos javítás. PC-n is hasonló helyet fog kihasítani az SSD-kből – merthogy anélkül nehéz lesz vele játszani, amit a Rocksteady fejlesztői külön a részletezett gépigényeknél is kihangsúlyoz.

Persze a PC-seknek a hardveres követelményeknek is meg kell felelniük, ami se nem baráti, se nem ellenséges. A minimum minimumjának, tehát a legalacsonyabbra vett grafikai beállítások melletti 30 FPS per 1080p-nek a legtöbben meg fognak felelni, addig aki ennél jobb élményt szeretne, annak legalább valamilyen RTX 2000-es kártyával (vagy azzal megegyező AMD-vel) kell rendelkezzenek. Nem jó, de nem is tragikus, 2024-ben ezen már nem akadhatunk fenn túlságosan.

Miről fog szólni? Kapcsolódik a Batman Arkham-játékokhoz? Játékmenet?

A Sucide Squad: Kill the Justice League egészen konkrétan ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Rocksteady korábbi remekművei, a minden idők legjobb szuperhősös játékainak tartott Arkham-sorozat. A történet 5 évvel az Arkham Knight után veszi fel a fonalat, miután Brainiac az Igazság Ligája hőseinek elméjébe férkőzve leuralta a világot. Batman, Superman, Wonder Woman, a Flash és a Zöld Lámpás sokkal inkább hasonlítanak a The Boys Homelanderjére, akik korábbi énjükkel ellentétben nem riadnak vissza a brutális vérontástól sem.

Amanda Waller egyetlen megoldásként megalapította az egykori hősök ellenségeiből álló alakulatot, a Task Force X-et, vagyis az Öngyilkos Osztagot, hiszen náluknál senkinek sem lehet nagyobb esélye legyőzni a megrontott szupereket, majd megállítani Brainiacot. Így kapta feladatul Harley Quinn, Deadshoot, Bumeráng kapitány és King Shark, hogy Metropoliszban egyenként kutassák fel, majd „hatástalanítsák” a nemeziseiket – kerüljön, amibe kerül.

Bár a Suicide Squad közvetlen folytatása az Arkhamnak, a játékmenete szinte semmiben sem fog hasonlítani hozzá. Az Osztaggal sokkal inkább egy Sunset Overdrive-val vegyített Saints Row IV-féle akció-élményben lehet részünk, miközben az egyedi képességekkel felvértezett karakterek között szabadon váltogatva – vagy 3 haverral közösen –  fedezzük fel a romokban álló Metropolist, aminek háztetőit-utcáit ellepték Brainiac agyatlan szörnyei.

Ami talán még érdekesebb, hogy a Suicide Squad a történet végeztével átcsap szolgáltatásba, ami endgame-et, battle passt, valamint szezonális tartalmakat jelent. Ezt a DC multiverzumával, az Elseworlds-szel oldják meg: a befejezés után a csipet-csapat fejest ugrik az alternatív világokba, hogy azokat is megmentse Brainiac rezsimjétől, amivel újabb sztorikat ismerhetünk meg, valamint újabb játszható karakterek csatlakoznak az Osztaghoz. Az első ilyen antihős pedig maga az alternatív Joker lesz. Minderről az alábbi videóban láthatsz némi játékmenetet:

A Suicide Squad: Kill the Justice League 2024. február 2-án jelenik meg Xbox Series X|S, PS5 és PC platformokra.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

6 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

20 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

2 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

3 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

13 óra telt el azóta...