Tech/Tudomány

Az iOS 18 lehet a legnagyobb frissítés az első iPhone megjelenése óta

2024.01.29. – Az Apple nemrégiben adta ki az iOS 17.3-as verzióját. A frissítés elsősorban a rendszer biztonságára fókuszált, hatalmas fejlesztéseket nem tartalmazott. A soron következő, 17.4-es csomag azonban már nagyobbat szólhat Európában. Az Apple az EU nyomására kénytelen több olyan változtatást is eszközölni, mely korábban korlátok közé szorította a felhasználókat. Az iOS 17.4 verziójától kezdődően élesedhet a sideload, azaz külsős forrásokból is lehetőség lesz alkalmazások telepítésére. Ezen kívül például az NFC chipet is szabadabban kezelhetik az alkalmazások, érkezhetnek az Apple Pay konkurensek.

Úgy tűnik azonban, hogy itt még nem ért véget a munka. Az Apple általában nyár elején, a WWDC konferencián szokta bemutatni az éppen soron következő rendszert, nagy eséllyel ezúttal sem lesz ez másképp. Ez azonban azt jelenti, hogy már jelen pillanatban, január végén is rendelkeznek egy-egy félkész, fejlesztői változattal. Éppen ezért egyre több konkrét szivárgással találkozhat az ember az elkövetkezendő időszakban. Nem is kellett sokat várni ezekre, a WCCFTech informátora izgalmas részletekkel jelentkezett.

Az iOS 18 lehet a legütősebb frissítés, az eredeti iPhone megjelenése óta

A frissen kiszivárgott információk arról árulkodnak, hogy nem egy egyszerű iOS frissítést várhatunk 2024-re. A vállalaton belül is úgy nyilatkoznak a munkatársak, hogy az iPhone történetének legnagyobb frissítését köszönthetik majd a felhasználók 2024 szeptemberében. Az Apple több szintű lemaradást is behoz majd ezzel a verzióval, sőt, nagy eséllyel a többiek előtt járhat majd. Az alábbi újdonságokat hintette el a szivárogtató:

  • Az Apple évek óta fejlesztetett mesterséges intelligenciája is színre léphet, a Samsung One UI 6.1-hez hasonló újdonságokkal. Képszerkesztés, gyors keresés, automatikus és azonnali fordítások is a repertoár részét képezhetik.
  • Az Apple támogatni fogja az RCS protokollt, azaz az iPhone-Android felhasználók közötti üzenetküldés is simább, nem utolsó sorban biztonságosabb is lehet majd.
  • Az iPhone 16 hardveroldalon is hatalmas fejlődésen mehet keresztül, melyek az AI funkciók támogatásához szükséges komponenseket takarják.

Nagy eséllyel előfordulhatnak olyan funkciók, melyet csak az iPhone 16 felhasználók kapnak meg, de nagy eséllyel a régebbi telefonok tulajdonosai is örülhetnek majd. A hivatalos megerősítésig természetesen érdemes pletyka szinten kezelni az információkat.

Forrás: PCFórum

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

10 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

14 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

44 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

1 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...