2024.01.25. – A Warzone Season 1 Reloaded frissítésese a fejlesztések és az új fegyverek mellett mással is készült a játékosok számára. A Champion’s Quest minden érában az ikonikus pályák részét képezte, így Urzikstan sem maradhatott ki a buliból. Erre azonban egészen január 17-ig kellett várnia a közösségnek. A frissítést követő első órákban ráadásul ki is kapcsolták a fejlesztők, mert több hibajelenséget is magával hozott a funkció. Szerencsére a problémát hamar elhárították, így január 18-tól teljesen szabad a pálya, hogy robbanhasson az a bizonyos atombomba. Az elmúlt évekhez képest azonban történtek változások, ahogy bizony a friss jutalmak listája sem mellett mehetünk csak úgy el. Nézzük is, hogy mivel készültek számunkra a fejlesztők.
Bár nagy átfedés mutatkozik a korábbi korszakok hasonló küldetéseivel, mindenképp érdemes lehet átvenni. Ahogy bizony arról sem szabad elfeledkezni, hogy folyamatosan érkeznek új játékosok is a Warzone kliensbe, akik könnyen lehet, hogy sosem hallottak még a Champion’s Questről. A feltételek ezúttal kapásból változtak, hiszen míg korábban 5 meccset kellett nyerni egyhuzamban, addig a friss küldetést azok is feloldhatják, akik 30 meccset nyertek összesen a szezonban.
Nézzük is lépésről lépésre:
Ezt bizony nem olyan könnyű kivitelezni, nem véletlenül készülnek extra ajándékokkal a Warzone fejlesztői a küldetés teljesítő játékosok számára.
A fejlesztők ezúttal is kellemes jutalmakkal látják el azokat a játékosokat, akik végrehajtották a fenti, könnyűnek nem nevezhető műveletet. Az alább kozmetikai tárgyakra érdemes készülni:
Ahogy látható, egy komplett szett kerülhet a virtuális raktárakba. A kevésbé értékes Emblem és matrica mellett bizony Weapon Camo és Operator skin is a repertoár részét képezi. Más ajándékokban sincsen hiány:
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…