2024.01.24. – Mondhatjuk, hogy minden konzol addig él, amíg be tudjuk kapcsolni, de a szolgáltatók oldaláról ez azért máshogy néz ki. Minden platformnak van egy ciklusa, ami hivatalosan addig tart, amíg azt támogatja a kiadója. A PlayStation 4 például hivatalosan addig „él”, amíg a Sony még gyárt frissítést hozzá, valamint életben tartja az online szolgáltatásokat. Utóbbit szokták a legtovább húzni a cégek, hiszen elvétve még némi profitot is hozhatnak a konyhára akár az utolsó pillanatban is. A Nintendo egészen mostanáig húzta a 3DS-sel és a Wii U-val, ám most úgy látják, a két platformnak leáldozott.
A japán cég esetében furcsa a helyzet, ugyanis már tavaly márciusban megszüntették a két platform eShop támogatását. Vagyis 3DS-en és Wii U-n már lassan egy éve nem lehet vásárolni semmit online. Ám ettől függetlenül még nem szüntették be az online játék lehetőségét. Így ha például Pokémon csatákat akartunk vívni barátaink ellen online, még pár hónapig megtehetjük. A Nintendo korábban már felkészített mindenkit arra, hogy „2024 áprilisában” állnak le az online lehetőségek, viszont most még ennél pontosabb dátumot is kaptunk. A cég X-en jelentette be a búcsú napját.
Minden online játékfunkció 2024. április 8-án áll le 3DS-en és Wii U-n.
Ez tehát azt jelenti, hogy van még egy kis idő kihasználni az online játékmódjait kedvenc játékainknak a platformokon. Amire viszont figyelni kell, hogy március 11-ével lezárul annak lehetősége, hogy összekössük régi és új, switches felhasználónkat. Így ha van kredit a 3DS-hez, vagy Wii U-hoz kötött fiókjainkon, azt csak március elejéig menthetjük ki onnan. Ha erről lecsúszunk, sajnos megy a levesbe a fizetőeszköz is.
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…