2024.01.23. – A Warzone Season 1 Reloaded frissítését sokan várták, hiszen a fejlesztők rengeteg újdonsággal készültek. A megjelenés napján azonban igazi káosz tört ki a szervereken. A programozók a Season 2 előkészületeit végezték, ám olyannyira bele kellett nyúlniuk az éles rendszerbe is, hogy rengeteg hibát szült ez. A bugok egy részét javítottak már a Raven Software munkatársai, ám messze nem hibátlan még a játék. Szerencsére a lendület továbbra sem állt meg, január 23-án sem maradtunk Warzone frissítés nélkül.
Elsőre úgy tűnt, teljesen a hibák kijavítására fókuszáltak a programozók, ám végül néhány buff azért csak becsúszott. Az új Champion’s Quest sem akarta mindig az igazat, de a Loadouttal is voltak még bőven problémák. A játék egyik legfontosabb erőssége, hogy a játékosok saját összeállításokat készíthetnek, így különösen fájó volt, hogy több esetben nem tudták ezt használni. Ezen kívül a játék és a szerverek teljesítményével sincsenek megelégedve a rajongók, ám napról napra javul ez is. Nézzük is, hogy milyen hibákat javított a január 23-i frissítés!
Nerf és buff terén pedig az alábbiakra érdemes számítani:
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…