Gaming

Veterán játékfejlesztők készítik a CS2 és Valorant kihívóját – Íme a Spectre

2024.01.22. – A Counter-Strike népszerűsége továbbra is töretlen, még akkor is, ha a jelenlegi kliens nincs a legjobb állapotban. Egyetlen egy, komolyan vehető kihívó tudott érvényesülni az elmúlt években, ez pedig nem volt más, mint a Valorant. Természetesen más, népszerű játékokban is találkozhatunk Search & Destroy módokkal, ám azok valamilyen módon mindig eltérnek a Counter-Strike formulától. A Valorant ehhez igazán közel merészkedett, egyedül a képességek azok, amiket nem találunk meg a Valve ikonikus lövöldéjében. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan egy újabb kihívó érkezhet a piacra.

A Mountaintop Studios-t 2020-ban alapította az Oculus egyik volt alapító tagja. 2023 második felében aztán kiderült, hogy egy új játékon dolgoznak, melyen erősen érződnek az animék, a mangák és a képregények hatásai. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen játékstílust is képvisel majd a cím. Az azonban biztató volt, hogy egykori Riot Games, Blizzard, Epic Games, Respawn, Ubisoft és Raven Software fejlesztők dolgoznak a játékon. Gyakorlatilag az FPS világ krémjéről beszélhetünk, hiszen a felsorolt stúdiók felelősek a Call of Duty, az Overwatch, az Apex Legends, a Rainbow Six Siege vagy épp a Fortnite címekért.

A Counter-Strike 2 és a Valorant kihívója lenne a Spectre

A fenti videó a januárban zajló, zárt tesztekről szivároghatott ki A játékosok 3v3 meccsekben eshetnek egymásnak, ugyanúgy találkozhatunk majd fegyverekkel, bombalerakókkal, mint a fentebb említett játékokban. Lesz azonban egy extra csavar. A játékosok két karaktert irányíthatnak meccsenként, mely teljesen kitágítja a taktikai lehetőségeket. A játékosoknak brutális mértékben ki kell ismernie a pályákat és a tartandó szögeket. A játékban jelenleg 8 hős közül választhatunk, melyek mindegyike egyedi képességgel rendelkezik. A tesztek jelenleg csak PC-n zajlanak, így a konzolos megjelenés kérdéses, ahogy bizony azt sem tudni, hogy mikor érkezhet az első, immáron publikus béta időszak. Egy azonban biztos: érdemes lesz a címre figyelni. 

Forrás: Insider-Gaming

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

9 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

12 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

12 óra telt el azóta...