Tippek és akciók

5500 forint helyett ingyen adják a mesés, meditatív óceáni felfedezősdit

Bódi Dániel

2024.01.11. – Az Epic Games Store a gigantikus év végi-eleji játékosztását követően egy kicsit szusszan – legalábbis ezen a héten 2021 egyik legjobb játékát, a Guardians of the Galaxy-t követően ezúttal nem egy híres-neves játékot, hanem egy kisebb és olcsóbb, de nem kevésbé szórakoztató címet ajándékoz azoknak, akik szeretnek potyázni, illetve nem zárkóznak el az indie alkotásoktól.

Január 11. és 18. között azok járnak a legjobban, akik imádnak virtuálisan hajókázni és felfedezőset játszani, az Epic ajándéka ugyanis a 2022 decemberi megjelenésekor meglehetősen jó kritikákkal illetett Sail Forth – amiért alapesetben 5520 forintot szoktak elkérni. De nem csak azért érdemes lecsapni rá, mert több ezer forintot spórolhatunk vele, hanem mert valóban egy remek kis program. A mesés látványvilága igen kellemes a szemnek, a játékmenete pedig amellett, hogy kifejezetten meditatív, nem kevés izgalmas felfedezést is tartogat.

A Sail Forth lényege is igazából az óceáni kalandozásra összpontosít, a felfedezősdi, a titkok meglelése, majd egy ponton túl a túlélés. Ahogyan egyre több mindenre bukkanunk az óceánon, úgy fejleszthetjük a hajónkat, toborozhatunk magunknak legénységet, ezekkel együtt pedig egyre több lehetőség és úticél nyílik meg előttünk. Mindeközben viszont érdemes óvatosan szelni a habokat, melyen nem csak mi próbálunk békésen boldogulni, hanem kalózok is kirabolandó áldozatokra vadásznak, de olykor-olykor a háborgó mélységből is előbukkanhatnak ijesztő rémségek.

A Sail Forth abszolút megérdemli a figyelmet, így mindenképp érdemes berámolni, amíg ingyen adják. Az ajánlat január 18-án véget ér, aki pedig addig lecsap rá, örökre megtarthatja.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

8 perc telt el azóta...

Ideje megismerkedni közelebbről is a Warzone Season 2 új fegyvereivel

2024.02.04. - A Call of Duty fejlesztői február első napján ismertették a játék érkező újdonságainak…

23 perc telt el azóta...

Az újgenerációs konzolokon támadhatnak fel a régi Silent Hill játékok

Bódi Dániel 2024.02.04. - A Konami a teljesen elbaltázott döntései miatt 12 éve nem adott…

48 perc telt el azóta...

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

7 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

8 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

8 óra telt el azóta...