Gábor János
2024.01.11. – Nyilván csak megfelelő jogosítványok birtokában lesz használható, de akkor is zseniális! Generációk álma valósult meg azzal, hogy kész az első olyan repülő autó, ami közúti üzemben különleges megjelenésű luxuskocsira hasonlít, de ha kell, szárnyakat növeszt és repülhetünk is vele. Az autót építő Samson Sky már dolgozik egy ideje a Switchblade repülő sportautó koncepcióján, de az első sikeres repülésre csak nemrég, 2023. november 5-én került sor – emlékeztet a TweakTown. A vállalat most befektetői kampányt indított, hogy a kocsit átlökdösse a gyártási fázisba.
A Switchblade Flying Sports Car összecsukott szárnyakkal háromkerekű sportkocsi, high-tech és luxus enteriőrrel, amiben pedig lekörözi a korábbi hasonló próbálkozásokat az az, hogy legálisan és biztonságosan lesz használható a közutakon (bár ehhez a közlekedési hatóságoknak is biztosan lesz egy-két szava, mielőtt jóváhagyják). A Samson Sky szerint a Switchblade-del a saját garázsunkból egyenesen a legközelebbi repülőtérre vezethetünk, ahol kevesebb mint három perc alatt kinyílnak a szárnyak, megnyúlik a farok, és a jármű már készen is áll a felszállásra.
A Samson Sky közzétette, hogy máris több mint 2300 előrendelés érkezett a Switchblade-re, a világ minden tájáról. Ez azért fontos lépés az úttörő cégnek, mert a befektetői kampányt megelőzően 10 millió dollárt gyűjtöttek össze, de a megrendelések ennél jóval magasabb összegre, 472 millió dollárra (közel 163 milliárd forintra) rúgnak. Elég nagy pénz ahhoz képest, hogy a kocsinak az autó módjáról és az átalakulásáról még csak koncepcióvideó látott napvilágot. Igaz, azt, hogy a modell valóban képes a repülésre, nyilvánosan demonstrálták. Mondjuk ebben nem ők az elsők.
A jövőben minden bizonnyal csak akkor vezethetsz majd Switchblade-et, ha rendelkezel megfelelő jogosítvánnyal. Ezen nem feltétlenül kell teljes értékű pilótaengedélyt érteni, hiszen sok szó esik a készülő légitaxik kapcsán is arról, hogy enyhébb követelményekkel lehet majd vezetni őket. Az mindenesetre fix, hogy szimpla B-s jogsi nem lesz elég, főleg nem a Switchblade repülő sportautó kapcsán, amelynek az eVTOL-okkal ellentétben kifutópályára is szüksége lesz a felszálláshoz. Mégis, ez egy olyan kocsi, amiről az emberek tényleg hosszú évtizedek óta álmodoznak, és a képességeihez képest korrektnek mondható a tervezett, kb. 60 millió forintos kereskedelmi ára. Közúton 200 km/órás sebességre lesz képes, míg a levegőben (4000 méteres magasságig) akár 322 km/órával száguldhatunk majd vele. Egy teljes tank (125 liter) üzemanyaggal 700-750 kilométeres távolságra repülhetünk, két személlyel és csomagokkal. Ja, és simán prémium benzinnel megy, nem kerozinnal.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…