Tech/Tudomány

Hivatalosan is bejelentették az új Nvidia kártyákat – Ezt tudják a SUPEREK

2023.01.09. – A CES 2024-es eseménye hivatalosan január 9-én veszi kezdetét, ám több nagyágyú már január nyolcadikán bejelentette a friss termékeit. A korábbi híresztelések alapján számítani lehet(ett) új Intel, AMD, Nvidia hardverekre. Az ASUS, az MSI vagy épp az Xtrfy sem fogta vissza magát, de gyakorlatilag az iparág összes szereplője képviselteti magát a konferencián. Nem titok, hogy a legtöbben az Nvidia SUPER kártyáira voltak kíváncsiak, melyek teljesen átrendezhetik a középkategóriát, legyen szó árcédulákról vagy épp erőviszonyokról.

Nem is kellett sokat várni a hivatalos diasorokra. A Videocardz már január nyolcadikán, hétfő délelőtt publikálta ezeket, ám illő volt megvárni a délutáni, teljesen hivatalos Nvidia bejelentést. Akik az elmúlt időben követték a szivárgásokat, azok számára túl sok meglepetést nem tartogatott a bemutató. Az 2023 második felében megismerhettük már a kártyák szinte összes specifikációját, egyedül talán az árcédulák kérdése lebegett még a levegőben. Az Nvidia azonban már ezeket is ismertette, így most már csak a külsős tesztek eredményeire érdemes várni.

Nézzük is, hogy mit tartogatnak az Nvidia új, SUPER kártyái!

Nvidia RTX 4070 Super

Talán ezt a kártyát várják a legtöbben, hiszen a lélektani 250 ezer forintos árszegmensben kapott helyett. A három új SUPER kártya közül százalékban mérve ez hozhatja a legtöbb extra erőt, közel 4070 Ti szintű FPS-ekre érdemes készülni. Az Nvidia ígérete szerint az RTX 3090-et is lekörözi majd. A memóriát tekintve nem történtek változások, a fogyasztás is csak 20 wattal ugrott meg. Az árcédulát illetően is bejöttek a jóslatok, valóban az RTX 4070 helyére érkezik, a régi változat pedig 20 ezer forintos árcsökkentést kapott az Nvidia munkatársaitól.

Nvidia RTX 4070 Ti Super

Bár sokan kétségbe vonták az elnevezést, az Nvidia végül mégis kitartott mellette. A kártya több szinten is fejlődött. A több CUDA magnak köszönhetően az FPS számokban is érdemi ugrásra lehet számítani. Az Nvidia ígérete szerint a 3070 Ti teljesítményének két és félszeresét hozza a kártya. Ami azonban igazán remek vétellé teheti, az a VRAM megnövelése. Sokan kritizálták a 4070 Ti kártyát az eredeti, 12 GB-nyi VRAM miatt, a Super változat azonban már 16 GB-tal gazdálkodik. Az árazás itt is hasonló, azaz az eredeti 4070 Ti helyére érkezik a kártya, a „sima” változat pedig szépen lassan eltűnik a polcokról.

Nvidia RTX 4080 Super

Az Nvidia RTX 4080 kártyája sem úszta meg a fejlesztéseket. A cég mérnökei itt azonban már óvatosabbak voltak a specifikációkat illetően. Emelkedett a CUDA magok száma, azaz a több FPS itt is garantált lesz, a cég szerint két 3080 Ti-nak megfelelő erővel rendelkezik a 4080 Super. A memória mennyisége azonban nem változott, továbbra is 16 GB VRAM-mal kell beérnie a vásárlóknak. Ami miatt azonban jobb vétel lehet, az az MSRP ár megvágása. A „sima” változatnál ezt 1199 dollárban határozta meg az óriáscég, ám a 4080 Super már 999 dolláros árcédulával érkezik az amerikai boltok polcaira. Hazánkban ez természetesen magasabb alapárat takar, ám a 200 dolláros, azaz közel 70 ezer forintos árcsökkenést itthon sem kerülhetik el a boltok.

Az új és régi Nvidia videokártyák pontos specifikációi

Jelenleg tehát ennyit érdemes tudni a kártyákról. Január 17-én érkezik a 4070 SUPER, január 24-én a 4070 Ti SUPER, míg január utolsó napján debütál az RTX 4080 SUPER. Ekkorra várhatjuk az első független teszteket is, melyekből kiderülhet, hogy a valóságban mekkora FPS növekedésre érdemes majd készülni.

Forrás: Videocardz / NVIDIA

Ha a többi árszegmens is érdekel:

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

3 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

7 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

9 óra telt el azóta...