2024.01.08. – Ha imádsz a Netflix elé kuporogva filmezni, szomjazod az új megjelenéseket, valamint szereted az első sorból a legelsők között végignézni a legfrissebb filmpremiereket, akkor bizony a legjobb helyen jársz. Ebben a folyamatosan, egész évben havonta frissülő gigacikkben szedjük össze a streaming szolgáltatás összes saját gyártású filmjét – rövidke ismertetővel, előzetessel (amennyiben van), dátummal, na meg direkt linkkel karöltve – hogy ne kelljen az interneten fel, s alá kolbászolnod, hogy megtaláld a neked legszimpatikusabb néznivalót.
A filmek zölden kiemelt címeire bökve azonnal a Netflix – mobilon alkalmazásában, PC-n felületén – találod magad, így azonnal a saját listádra teheted őket.
JANUÁR
A hó társadalma egy különösen megrázó, de valóban megtörtént tragédiát, az 1972. október 13-án az Andokban lezuhant repülőgép túlélőinek rettenetes történetét mutatja be. A gépen tartózkodó 45 emberből mindösszesen 16-an élték túl a szerencsétlenséget, akikre két és fél hónappal később bukkantak rá – akik többek között úgy tudtak ennyi ideig túlélni a hegység fagyos tetején, hogy megették azoknak a társaiknak a maradványait, akik feladták a harcot az időjárással szemben.
Egy megtört, gyászoló özvegyember mély, önismerettel és sok-sok érzelemmel teli feloldozó története, amiben két barátja kíséri végig. Kemény dráma, százas zsepit érdemes bekészíteni mellé.
A heist filmeket imádja a nép, pláne, ha az még vicces is. Jól tudja ezt a Netflix is, ami Kevin Harttal a főszerepben egy világraszóló lopásra sarkallja a nemzetközi profi tolvajbandát, aminek egy 12 kilométeres magasságban szálló repülőgépet kell valahogyan kicuccolni.
A címe sokakat becsaphat, ez a disztópikus, itt-ott cyberpunkos hangulatot árasztó sci-fi ugyanis nem egy továbbgondolt főzős műsor, sokkal inkább egy kemény társadalmi dráma-kritika. A jövő Londonját komoly társadalmi és gazdasági különbséget szabdalják ketté: míg a szegény negyedekben az emberek mindennapos nélkülözésre vannak ítéltetve, addig a gazdagabb részeken megpróbálnak tudomást sem venni a problémákról. De van-e ebből kiút?
Ez egy meglehetősen nehéz dráma, ami egy profi MMA-sról szól, akinek mindösszesen egy órája van találkozni a kislányával, máskülönben elveszítheti a láthatáshoz való jogát. A gond csak az, hogy az útja során nem kevesen próbálják őt megállítani.
Egy újabb dél-koreai szuperprodukció, ami ezúttal egy disztópikus, Szöult (is) teljesen a romba döntő világban játszódik. Előtte érdemes megnézni a Concrete Utopia című katasztrófafilmet, ami tulajdonképpen az előzménye az ‘A pusztaság vadászainak’.
FEBRUÁR
Egy kifejezetten tanulságos animációs film az ismeretlentől való félelemről – nem csak gyerekeknek. A történetben Orion utazását láthatjuk, aki retteg a sötétségtől. Így hát az irtózatának fizikai megtestesülése egy közös kalandra invitálja őt, hogy megismervén egymást Orion is képes legyen legyőznie a félelmét.
Egy tipikus romkom, ami egy érzelmeivel hadilábon álló újságírónőről szól, aki egy megírandó cikk kedvéért elmegy egy szerelmi bánatra specializálódott terapeutához – ahol aztán maga is megnyílik.
Az első rész nem várt óriási sikere nyomán trilógiává bővült romantikus film utolsó felvonása pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a „Tengeren túl” című második fejezet letette.
MÁRCIUS
Jaroslav Kalfař 2017-es regénye alapján készülő sci-fiben a földi múltja elől menekülő űrhajós, Jakub (Adam Sandler) űrbéli utazásának lehetünk szemtanúi, akit egy olyan expedícióra küldenek a naprendszer egy távoli pontjára, amire emberfia nem mert vállalkozni, kivéve őt. A küldetés során azonban összeakad egy különös lénnyel is, kettejük között pedig egy egészen érdekes kapcsolat bontakozik ki.
Millie Bobby Brown újabb Netflix-produkciója, amiben egy csapdába csalt, egy ősi adósság lerovása fejében áldozatként felajánlott hercegnőt, Damselt alakíthatja, akinek túl kell valahogyan élnie az emberevő sárkány barlangjában.
Lindsay Lohan főszereplésével készülő romantikus vígjáték. A történet szerint a főhősnőnk élete titkos szerelme eljegyzi a legjobb barátnőjét, aki őt kéri fel koszorúslánynak az írországi esküvőjére. Az összetört szívű lány igent mond a felkérésre, majd Írországba utazik, ahol valamilyen misztikus módon valóra válik egy spontán kívánsága, és a következő nap helyet cserélnek az arával. A lány ennek hatására ébred rá, mekkora hibát is követett el.
ÁPRILIS
Zack Snyder eredetileg Star Wars-mozinak indult, de a Disney elutasítása nyomán a Netflixen kikötött sci-fijének folytatása és egyben lezárása, ami remélhetőleg melegebb fogadtatásra talál majd a közönség és a kritikusok körében, mint a december óta elérhető első, kissé sablonos felvonás.
Dátum nélkül, de valamikor 2024-ben érkező Netflixes filmek:
Természetesen még ezeknél is jóval több saját gyártású filmmel készül a Netflix, így az újabb információk; bejelentések és premierdátumok ismeretében frissítjük a cikkünket.
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…