2024.01.03. – Az Apple már 2023 szeptemberében leleplezte legújabb szériáját. Ekkor már lehetett sejteni, hogy a Samsung válaszára sem kell sokat várni. A korábbi évek tapasztalatai alapján várható volt, hogy valamikor 2024 januárjában, februárjában érkezhetnek meg a Galaxy S24 készülékek. November környékén aztán egyre inkább egy januári időpont kezdett kirajzolódni, mellyel a Samsung visszatérne a 2021 előtt megszokott idősávba. 2022-ben és 2023-ban februárra tolódott az esemény időpontja, úgy tűnik, hogy sikerült ilyen téren is visszarázódni a COVID-19 előtti időkbe.
A fenti kép még 2023 decemberében szivárgott ki, mely papíron az összes pontos specifikációt tartogatja. Természetesen a hivatalos bejelentésig nem érdemes biztosra venni ezeket, ám az elmúlt időszakban nem sokat tévedtek a szivárogtatók.
Január harmadikán a Samsung hivatalos YouTube fiókjára került fel egy rövidke képanyag, mely mindent el is árult. A korábbi szivárgásokkal egybevágva, január 17-én kerül sor a leleplezésre. Az esemény a San José városában megtalálható SAP Centerben kap helyet, így magyar idő szerint a késő délutáni, kora esti órákra várható majd a teljes felhozatal megismerése. A telefonok mellett a Samsung AI megoldása is ekkor debütálhat, erről szintén feltöltöttek egy videót a cég munkatársai a hivatalos YouTube felületre. A bejelentést élőben is lehet majd követni, ehhez a Samsung hivatalos oldalát, a Samsung.com-ot kell majd felkeresni január 17-én.
Forrás: PCFórum
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…