Tech/Tudomány

Microsoft: az Edge akár évi 140 ezer forintot hagy a zsebedben

Gábor János

2023.12.29. – A Microsoft Edge is fontos számok összefoglalójával búcsúztatja az óévet. A 2023-as esztendőt felejthetetlennek nevező riport állításai között sokmillió megakadályozott adathalász támadás, csaknem kétmilliárd AI generálta kép és több mint kétszer ennyi beágyazott játékkal töltött perc szerepel. Mint írják, 2023 azért is emlékezetes, mert az AI ebben az évben lépett be a mindennapi életünkbe, ami legalább akkora jelentőségű fejlődés, mint amilyen a PC-k generációváltása volt a ’80-as, a web ugrásszerű fejlődése a ’90-es, a mobilok elterjedése a 2000-es, illetve a felhőhasználat kiteljesedése a 2010-es években.

„Idén az évekig tartó mesterséges intelligencia-kutatás és a vásárlói visszajelzések kombinálásával áttörő innovációkat hoztunk létre, amelyek valóban varázslatos élményeket nyújtanak, és újragondolják a böngészést, ahogyan eddig ismertük. 2023-ban a Microsoft Edge lett a Te AI-alapú böngésződ” – írják az összefoglalóban. „Ahogy előre tekintünk, minden eddiginél lelkesebbek vagyunk az innovációval kapcsolatban, amelyet továbbra is nyújtani fogunk, lehetővé téve, hogy több dolgot találj meg vagy hozz létre, mint képzelted.”

A legfontosabb állítások és számok a Microsoft Edge 2023-as évéből

– Idén az Edge és a Bing felhasználói több mint 1,9 milliárd Copilot-csevegést folytattak. Ez megegyezik a tavalyi évben az interneten létező összes weboldal számával.

– A felhasználók több mint 1,8 milliárd AI által generált képet hoztak létre, ami 1800-szor több, mint a Louvre és a Metropolitan Múzeum teljes gyűjteménye, együttvéve!

– Az Edge idén több mint 127 millió adathalász-támadást akadályozott meg, ami a teljes évet nézve másodpercenként négy phishing-támadás megállítását jelenti.

– A felhasználók 2023-ban közel 9000 évnyi időtartamot játszottak ingyenes Microsoft játékokkal. Ez több mint 4,7 milliárd játékpercet jelent az Edge-en.

– A játékosok az Edge segítségével 148 millió jutalompontot szereztek. Ez elég lenne 1000 év Xbox Game Pass Ultimate kifizetésére.

– És az egyik legfontosabb: a Microsoft állítása szerint az Edge-felhasználók egyenként átlagosan 400 dollárt, vagyis összesen több mint 4 milliárd dollárt takarítottak meg a böngésző segítségével.

Így spórolhat neked pénzt az Edge

Érdemes leszögezni, hogy az egyes felhasználók évi 400 dolláros, vagyis kb. 140 ezer forintos megtakarítása az amerikai userek által produkált számokból jött ki. A böngésző úgy igyekszik több pénzt hagyni a zsebedben, hogy egy plugin segítségével figyelmeztet, ha az adott webáruházban általad kiválasztott termék egy másik piactéren olcsóbban is beszerezhető. Csak koppintasz és már mész is az ajánlott oldalra, megspórolva ezzel a különbséget. A dolog egyetlen szépséghibája magyar szempontból az, hogy a funkció csak a legnagyobb nemzetközi webáruházak esetében működik. Nem fog tehát szólni, ha a kinézett termék olcsóbb az Alzán, mint eMAGon (és fordítva), de ugyanez pl. az Amazon és az eBay összevetésével már működhet rajta. Amennyiben a nagy piacterek rendszeres vásárlója vagy, ezért talán máris megéri váltani az Edge-re.

A fejlődésnek azért néha komoly hátulütői is vannak:

Gábor János

Korábbi cikkek

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

48 perc telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

49 perc telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

49 perc telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

1 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

2 óra telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

2 óra telt el azóta...