League of Legends

Emlékeztető: Nagyot változik 2024-ben a League of Legends

2023.12.29. – Nyáron a Riot Games hivatalosan is bejelentette, hogy 2024-től kezdve megszüntetik a Mythic tárgyakat a League of Legends-ben. A régi motorosok még emlékezhetnek arra a rendszerre, amiben nem voltak Mythicek. Ezeket a build-meghatározó tárgyakat ugyanis 2021-ben vezette be fejlesztőcsapat. Akkor még az volt a magyarázat, hogy irányt szeretnének adni a játékosoknak ahhoz, hogy milyen irányba tereljék karaktereiket játék közben.

Nos, ez a nagy lendület alábbhagyott, ugyanis a Riot Games most pontosan a diverzitás növelése kapcsán döntött úgy, hogy eltüntetik a Mythiceket a játékból. A gond csak az, hogy nagy valószínűséggel ez nem sok mindent fog változtatni játékmenet terén.

Viszont elég lesz ez?

Ha lesznek olyan tárgyak, amik kiemelkedően jól fognak teljesíteni egy-egy League karakter esetében, akkor az adott hőst irányító játékos szinte biztos, hogy azt a tárgyat fogja venni 10-ből 10 alkalommal. A Mythic tárgyak ugyan tényleg beszűkítették a játékosok látókörét, de ennek pozitív vonatkozása is volt. Azzal, hogy eltűnnek, akár ismét szabadjára is engedhetik azt a démont a fejlesztők, amitől régebben rettegtek a játékosok.

Innentől kezdve ugyanis a „diverzitás oltárán” feláldozzuk a kompetitív buildeket és akár ismét bele is szaladhatunk az intelők ölelésébe. Persze, papíron jól hangzik, hogy a játékosok szabadon alakíthatják a hőseiket, de amit eddig a rendszer megkötött, az innentől kezdve ismét engedélyezve lesz. Vagyis jöhetnek megint a troll buildek minden alacsonyabb szintű Ranked meccsen. Tisztelet a kivételnek, szokták mondani, de valljuk be, hogy Bronze és Silver környéke az, ahol a legtöbbet „kísérleteznek” a játékosok. Viszont az a probléma, hogy nekik nincsen meg a megfelelő tudásuk ahhoz, hogy mondjuk egy AP Tryndameret megfelelő szinten játsszanak.

 

Nagy fába vágja tehát a fejszéjét ezzel a visszakozással a Riot Games, kíváncsian várjuk, hogy milyen egyéb újításokkal akarják alátámasztani ezt a döntésüket. Mert az biztos, hogy ha csak simán visszaállítanak mindent a 2021 előtti helyzetbe, az nem lesz megoldás a diverzitás orvoslására. Hátha az új Void map és egyéb új mechanikák elegendő újdonságot hoznak majd!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

5 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...