Tech/Tudomány

Vigyázz: kialvatlan alkesszé tehet az AI, és ez csak a kollégáidnak jó

Gábor János

2023.12.28. – A mesterséges intelligencia forradalma elérkezett, mivel az AI-rendszerek egyre jobban belesimulnak az emberek életébe és munkájába, illetve mind több szervezeti funkciót töltenek be a munkahelyeken. A dolgozók és a gépek ilyen módon történő összekapcsolása alapvetően változtatja meg a munkavállalók megszokott, munkával kapcsolatos interakcióit. Ennek oka leginkább az, hogy az emberi munkatársak helyett egyre gyakrabban kerülünk kapcsolatba AI-rendszerekkel – osztották meg hat egyetem tudósai az Amerikai Pszichológiai Szövetség folyóiratában.

Forrás: Freepik

A kutatók szerint nem jól kezeljük az AI megjelenését a feladatainkban, mert a gépekkel kialakuló kapcsolatunk azt eredményezi, hogy kiszakadunk a kollégákkal alkotott közösségből, ami aszociális viszonyokat teremt. Erre elmagányosodással, sőt, fokozódó alkoholfogyasztással reagálunk, miközben a munkatársakkal – akikkel azért legalább néha kapcsolatba kerülünk – jobb fejek leszünk. Ki érti ezt? Az amerikai, brit és kínai egyetemeken közös kutatást végző tudósok mindenképpen, sőt, kidolgoztak egy kutatási modellt azért, hogy bizonyítsák, mit tesz velünk az AI-használat.

Rá lehet szokni az AI-ra

A tudósok alapvetése az volt, hogy minél többet interakcióznak a munkavállalók a mesterséges intelligenciával a munkahelyi célok elérése érdekében, annál inkább szükségét érzik az AI alkalmazásának. Ez nem véletlen, hiszen az embernél gyakran sokkal hatékonyabban oldja meg a tőle elvárt feladatokat. Meglepetést okozott ugyanakkor az, hogy az AI felhasználása hozzájárulhat a munkatársakkal szembeni segítőkészebb viselkedéshez, aminek főleg az lehet az oka, hogy a humán kapcsolatok hiányoznak, így simán megörülünk neki, ha legalább néha hozzánk szól egy másik emberi lény.

De a nagyfokú AI-használat viselkedésre gyakorolt pozitív hatásai nagyjából itt és ezzel véget is érnek.

A kutatók 794 résztvevővel végeztek el egy kísérletet, amiben az egyik csoport feladat az volt, hogy zárja ki az AI használatát a munkájából, míg a másiknak épp az ellenkezőjét írták elő: törekedniük kellett a gyakori használatára. Az alanyok Tajvanon, Indonéziában, az Egyesült Államokban és Malajziában dolgoztak ilyen módon, személyes jelenlétet követelő munkahelyen (tehát még csak nem is home office-ban). A teszt mindössze három napig tartott, de már ennyi idő alatt világossá váltak a csoportok közötti különbségek. A mesterséges intelligencia használata megemelheti az álmatlanság és magányosság érzését, mi több, növeli az alkoholfogyasztás szintjét. Magas ár ez a valamivel hatékonyabb munka és a kollégákkal szemben tanúsított nagyobb segítőkészségért cserébe…

És még itt van ez is:

Gábor János

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

5 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

6 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

6 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

6 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

6 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

7 óra telt el azóta...