League of Legends

Riválisa példáján válhatna jobb játékká a LoL

2023.12.28. – A League of Legends, vagy ahogy azt manapság a köznyelvben használják „LoL”, a világ egyik legsikeresebb videojátéka. Ugyan az a helyzet a Riot Games MOBA-jával, mint a Fortnite Battle Royaleal, teljesen mindegy, hogy szeretjük-e, el kell ismerni, hatalmas hatással volt a piac alakulására. Nagyon kevés olyan játékról tudni, ami ennyi idő után is sikeres és érdekes tudott maradni. A LoL már 2019. óta elérhető, s nem úgy tűnik, hogy egyhamar le akarna állni. Az állandó tartalomfrissítések, na meg a dübörgő esport szakág még hosszú-hosszú élettartamot jósol a Riot játékának.

Viszont az a baj, hogy egy ilyen állandóan bővülő játékot nagyon nehéz karbantartani. És itt most karbantartás alatt nem feltétlenül a bugokra és egyéb játékhibákra gondolok. Lassan majd’ 170 játszható karakter található a LoL-ban, ami egy részről zseniális, más részről viszont kényelmetlen. A fejlesztőknek legalábbis biztosan, akiknek hónapról hónapra meg kell találniuk az aranyközéputat annak érdekében, hogy helyén legyen a játék egyensúlya. Ne legyenek kiugróan erős karakterek, de olyan bajnokkal sem kellene találkozni, ami olyan rosszul teljesít, hogy senki sem játssza.

Ezért a munkáért felelős az úgynevezett Balance Team, akik állandóan azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen jellegű problémák. Ám ennyi karakter esetében ez egy közel lehetetlen küldetés.

Itt lehetne ellesni egy-két dolgot a riválistól

A League of Legends közösség abban egyetért, hogy bizony nem szégyen néha „lenyúlni” dolgokat a riválisoktól. A Dota 2-ben jelenleg 124 hős érhető el, ám minden meccsen van lehetőség tiltani ezek közül 16-ot. Ezzel szemben a LoL-ban 165+ karakterre csak 10 tiltás jut.

A LoL közösség Redditen arról indított vitát, érdemes lenne-e megnövelni a tiltások számát annak érdekében, hogy sokszínűbb, na meg „egyensúlyosabbnak” tűnő meccsek szülessenek. A poszt alatti kommentek túlnyomó többsége szívesen fogadna egy hasonló bővítést, pláne, hogy egyszer már történt ilyesmi a játékban.

A League of Legends első pár szezonjában még csak a csapatok 3-3 bajnokot tiltottak, ezt később megnövelte 5-5-re a Riot Games. Ha a fejlesztők nyitnának egy ilyen irányba és a Dota 2 rendszerét élesítenék, csapatonként 8-8 tiltás jutna, ami bizony szignifikánsan megdobná a játékélményt.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

58 perc telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

1 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

2 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

2 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

3 óra telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

3 óra telt el azóta...