Gaming

Sok az 50 feletti gamer, akik egy dolog miatt csalódnak a mai játékokban

Németh Dávid

2023. 04. 26. – Az kétségtelen, hogy a gamerek közötti korkülönbség néha nagyon nagy lehet, főleg ha tudjuk, hogy egy online térben például 10 éves és 50 éves játékossal is egyszerre találkozhatunk. A játékok világa azonban kortalan, mindenki találhat magának megfelelő szórakozást. Egy felmérésből azonban most az derült ki, hogy az 50 év feletti gamerek úgy vélik, hogy

az új játékok nem nekik szólnak, sőt: a fejlesztési folyamatban egyre inkább háttérbe szorulnak.

Az AARP Research 2023-as tanulmánya szerint az 50 év felettiek már 52,4 millióan vannak, és azért szeretnek játszani, mert úgy érzik, hogy jó időtöltés. Az 50 év feletti gamerek szerint a játék jótékony hatással van az életükre. Segít nekik szórakozni és kikapcsolódni, miközben szellemileg is éberek maradnak, és kihívások elé állítják őket. Az idősebb játékosok átlagosan heti 12 órát játszanak. Eddig csak 2023-ban az idősek folyamatos érdeklődése a játékok iránt 2,5 milliárd dollárnyi forgalmat hozott a játékiparnak.

Tízből hét 50 éves vagy idősebb gamer azonban úgy véli, hogy az új játékokat nem úgy tervezik, hogy rájuk is gondolnának. A játékipar az elmúlt években folyamatosan nőtt és bővült, és egyre fejlettebbé vált. Az új játékfejlesztési lehetőségek minden eddiginél valósághűbbé teszik a játékokat, és a korábban soha nem látott játékmechanikák és a kiterjedt világok fokozzák a komplexitást. Miközben egyre többen válnak maguk is gamerré, sok fejlesztő leginkább a fiatalok számára készít játékokat.

Az is kiderült: az idősebb játékosok 28%-a konzolokon játszik, mint a PlayStation, az Xbox és a Nintendo Switch. 64% úgy véli, hogy a modern játékok nehézségi szintjének kialakításakor nem veszik őket figyelembe. Különösen az online játékok, például a Call of Duty Warzone jelentenek kihívást, főleg a fiatalok és idősek képességeinek különbségei miatt. A lövöldözős játékok gyors reakcióidőt és gondos tervezést igényelnek a győzelemhez, ami az idősebbeknek nehezebben megy.

Sokan azt mondták, hogy a játékok időnként túl bonyolultak ahhoz, hogy megértsék őket, mások pedig megjegyezték, hogy a játékokhoz oktatóanyagra van szükségük. Úgy érzik, hogy a játékipar nem foglalkozik velük.

Az adatokat alátámasztja egy másik statisztika, amely szerint az 50 év feletti játékosok több mint fele elsősorban mobileszközökön játszik, főként az egyszerűség és a mobilitás miatt. Egyértelmű, hogy sok 50 év feletti játékos úgy érzi, hogy lemarad a játékipar legújabb címeiről.

Ezt is érdemes elolvasnod:

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

1 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

2 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

2 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

2 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

2 óra telt el azóta...

Ideje megismerkedni közelebbről is a Warzone Season 2 új fegyvereivel

2024.02.04. - A Call of Duty fejlesztői február első napján ismertették a játék érkező újdonságainak…

2 óra telt el azóta...