Tech/Tudomány

Villámgyors ez az új SSD, de a hűtőjét még a processzor is megirigyelné

2023.12.19. – Az SSD-k megjelenése egy csapásra két „problémát” is megoldott annak idején. Egyrészt a mozgó alkatrészek hiánya miatt síri csöndben teszik a dolgukat. Másrészt pedig a HDD-khez képest sokkal gyorsabb írási, olvasási sebességeket érhettünk el a segítségükkel. A tendencia azóta is folytatódik, manapság már a PCIe NVMe csatlakozós egységek uralják a piacot. Már a belépő szintű alaplapokon is találunk 1-2 bővítőhelyet, az árkülönbség pedig elhanyagolható az alsóbb kategóriában a SATA kialakításhoz képest.

A PCIe Gen 3.0-ás SSD-k is elképesztően fürgék voltak a 3500 MB/s körüli olvasási, írási sebességeikkel. A negyedik generáció aztán duplázni is tudta ezt az értéket. Ekkor azonban már komoly tényezővé vált a melegedés, éppen ezért rengeteg Gen 4 példányon találhatunk hűtőbordákat. Néhány esetben okozott csak (szerelési) kellemetlenséget a passzív hűtés, továbbra is némán dolgoztak a gépekben. A PCIe Gen 5 sebesség azonban már komoly áldozatokkal jár az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján. A fenti videóban a japán piacra szánt, 2TB-os, CFD márkájú háttértárat pillanthatjuk és hallgathatjuk meg, mely 2023 februárjában mutatkozott be. Az első tapasztalatok alapján a ventilátor hangosabb, mint az Intel Core i7-13700-ra szerelt gyári hűtő. Úgy tűnik, hogy ez lehet az irány.

Villámgyors az MSI új SSD-je, de a hűtőt még a processzorunk is megirigyelné

SPATIUM M570 PRO FROZR

A képen látható bestia a SPATIUM M570 PRO FROZR nevet viseli magán. Nézzük is a legfontosabb specifikációkat:

  • 12 GB/s szekvenciális olvasási és írási sebesség, mely munkaállomásokban és tartalomgyártóknál villoghat igazán
  • 1 TB, 2 TB és 4 TB kapacitások, az alsó kategóriával ellentétben itt már nem kell finomkodni a mérettel
  • Egy elképesztően nagy és ormótlan, de cserébe passzív hűtő került az egységre

Úgy tűnik ilyen sebességek mellett jelenleg két út áll a gyártók előtt. Vagy egy kisebb, de aktív hűtőt szerelnek fel az egységekre vagy a fentihez hasonló hangtalan, ám kifejezetten nagy méretekkel rendelkező hűtőbordát pakolnak az SSD-kre. Egyik út sem optimális, ám a Gen 5 SSD-ket jelenleg leginkább csak az óriási nyers adatokkal, például videókkal dolgozó felhasználók számára ajánlják a gyártók, a többiek nem igazán profitálnak a generációs ugrásból.

Forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

11 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

12 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

12 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

13 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

13 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

13 óra telt el azóta...