Film/TV

Ki ne hagyd a Netflix Squid Game vetélkedőjét, mert veszett jó!

2023.12.09. – SPOILERMENTES AJÁNLÓ! A játékosokkal szemben kissé kíméletlen bánásmód és a továbbjutók feltételezett levajazása miatt rengetegen kritizálták a Netflix vetélkedőjét – még azelőtt, hogy egyáltalán megjelent volna a streaming szolgáltató kínálatában. A Squid Game: The Challenge tévétörténelmi nyereményösszeget,

4,56 millió dollárt, vagyis több mint 1,6 milliárd forintot nyújtott át

a 456 játékos egyikének, aki a végső csatát is megnyerte. Az utolsó epizód a tízből tegnap vált elérhetővé, benne a döntő fordulókkal, amelyekből itt SEMMIT nem árulunk el, mert ezt a műsort tényleg csak akkor lehet maradéktalanul kiélvezni, ha „vakon vagy”.

Forrás: Netflix

A Squid Game: The Challenge a Netflix egyik legnagyobb dobása, és ez még azzal együtt is igaz, hogy a forgatás finoman szólva sem kapott jó sajtót. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a műsorban az eredeti sorozatban szereplő halálos játékok nem életveszélyes változataival és alternatíváival kell megbirkózni. Annak ellenére, hogy a legsúlyosabb kockázatnak nincsenek kitéve, a résztvevők feszültségétől és lelki fájdalmától egyenesen forr a képernyő. A más műsorokban bosszantó időhúzásnak ható interjú-bejátszások a Squid Game: The Challenge esetében sem mindig érdekesek, de baromi jól esnek, hiszen 1-1 percre fel lehet engedni a végig túlfeszített hangulat és a játékosok közötti pszichológiai hadviselés nyomása alól.

A Netflix újraírta a tévés vetélkedők szabályait

A Squid Game: The Challenge legnagyobb erénye, hogy miközben látni lehet, igenis vannak olyan pontjai, ahol a rendező akár bele is nyúlhatott a továbbjutók sorsába, ezt egyrészt senki sem tudja bizonyítani, másrészt a feladatok 90 százaléka tökéletesen a véletlenre bízza, ki megy tovább. A 456 játékosból álló kezdő csapat olyan tempóban fogyatkozik, hogy már az nyomasztó, és az óriási hálóteremben maradó egyre kevesebb ember (meg egyre több pénz) fokozódó feszültsége, valamint az egymás kitaktikázásának kényszere miatt a nézőnek is elakad a lélegzete. A nap végére (amit jó eséllyel a 10 rész darálásával töltesz) egyáltalán nem fog érdekelni, hogy a műsor milyen előjelekkel készült, vagy a készítők mennyire befolyásolták a továbbjutást. Mert pattanásig feszíti a határokat, hogy az elsőre gyermetegnek tűnő játékok ellenére minden eddiginél izgalmasabb vetélkedőt mutasson. És ez alighanem össze is jött. A Squid Game valódi emberekkel ugyanúgy működik, ráadásul nagyon jól, sőt, helyenként jobban, mint a fiktív sorozatban.

Ja, és az utolsó rész feltöltésével a Netflix nyilvánvalóvá tette, hogy a kritikák ellenére nem áll le: JÖN A 2. ÉVAD, amire már a nevezés is megindult. Itt tudsz jelentkezni játékosnak (ha elmúltál 21 éves). Néhány rólad készült fotó mellett fel kell hozzá töltened egy pontos utasítások szerint rögzített, egyperces videót.

Ezekből pedig nézd meg gyorsan, amire kíváncsi vagy, mert nem sokáig maradnak fenn:

Gábor János

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

3 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

7 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

9 óra telt el azóta...