Film/TV

Végre jön az új Mad Max film: pokolian látványos előzetesen a Furiosa

2023.12.01. – George Miller rendező a 2015-ös Mad Max: Fury Road után azt mondta, pihen egy kicsit a folytatás előtt, mert nagyon fárasztó forgatás volt. Megadta a módját a lazsálásnak, mert éppen kilenc évig tartott, mire elkészült az új Mad Max film, de végre ez a nap is eljött – az első előzetessel egyetemben!

Forrás: Warner Bros.

A Warner Bros. nemrég tette közzé a Furiosa trailerét, ami rögtön 2,5 perces, és tele van mocskos mennyiségű homokkal, vasszörnnyel, meg lángoló járművel. Perzselő apokalipszis ez, ami elmeséli az első filmben Charlize Theron által megismert Furiosa előzménytörténetét. A fiatal amazont Anya Taylor-Joy (A boszorkány, A vezércsel, A menü), ellenlábasát, Dementust pedig Chris Hemsworth (Bosszúállók filmek) alakítja, láthatóan rendkívüli élvezettel. Thor eddigi megformálója nem először vágja a világ arcába, hogy

nagyon szeret szórakoztatóan hülye gonosztevőket alakítani: épp’ a Taylor-Joy-jal szintén közös Last Night in Sohoban volt hasonlóan ördögi.

Ez az előzményfilm a Miller-féle Mad Max ötödik mozija, amihez a brazíliai Comic-Conon mutatták be az első, hosszú előzetest – a rendező mellett Taylor-Joy és Hemsworth közreműködésével. A filmesek a címet (Furiosa: A Mad Max Saga) és a premierdátumot is ekkor hozták nyilvánosságra, majd egy pódiumbeszélgetésen árulkodtak a történetről. A Variety szerint Hemsworth arról beszélt, hogy a karaktere „nagyon erőszakos, nagyon őrült és brutális, manipulatív alak, vagyis sajátos terméke a környezetének, amiben vagy ölsz, vagy téged ölnek meg”.

A Furiosa: A Mad Max Saga 2024 május 24-én robban be a mozikba, IMAX kópiákon is, szóval alaposan ki lehet élvezni a nem mindennapi látványvilágot, ami ezt a franchise-t jellemzi.

Ami azt illeti, a főszereplőt egy másik nagy sorozatban is nagyon el tudnánk képzelni:

Gábor János

Korábbi cikkek

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

35 perc telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

9 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

13 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

15 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

15 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

15 óra telt el azóta...