Gaming

BRÉKING! A Rockstar bejelentette, mikor mutatja meg a GTA VI-ot

2023.12.01. – Idén egy kicsit előbb lesz karácsony a játékosoknak, a Rockstar ugyanis bejelentette, hogy egészen pontosan mikor fogja hivatalosan is leleplezni a soron következő nagy Grand Theft Auto-játékot, a minden valószínűség, korábbi pletykák és szivárogtatások szerint Vice City-be kalauzoló GTA VI-ot. Sokan eddig kételkedtek, hogy valóban a hatodik felvonásról, vagy egy teljesen másik GTA-ról van szó, a Rockstar azonban nem sok kételyt hagyott a Twitteren közzétett posztjával, amely néhány pálmafa közötti átszűrődő alkonyi fényárban büszkén jelzi:

december 5-én, kedden, magyar idő szerint délután 3 órakor nagy eseménynek lehetünk szemtanúi, részesei.

Bizony, bizony! 10 évnyi várakozást követően ekkor fogják közzétenni a GTA VI legelső előzetesét. Ez azért is kell kiemelni, mert korábban egy The Game Awards-os leleplezést prognosztizáltunk, most azonban egyre bizonyosabb, hogy az év legnézettebb és legnívósabb gáláján valószínűleg egy kibővített betekintőt kaphatunk az új GTA-ból, amit a hideg keddi napon, a stúdió fennállásának 25. évfordulóján fognak hivatalossá tenni.

Örömünnep ez minden játékos számára, hiszen a GTA a játéktörténelem egyik legjelentősebb és legnépszerűbb címe, amit még azok is ismernek – és nem kevésbé játszanak, akik egyébként nem kifejezetten szoktak videojátékokkal szórakozni. Az óriási várakozásokat mi sem bizonyítja jobban, hogy a 2013-ban megjelent GTA V-ből mára több mint 190 millió kópiát adott el a kiadásért felelős Take Two, amiből 5 millió az elmúlt hónapok során talált gazdára – ami azért is lenyűgöző teljesítmény, mert a Sony jelenlegi legnagyobb zászlósa, 2023 kvázi egyetlen PS5-exkluzív AAA-s játéka, a Spider-Man 2-re is pont ekkora volt a kereslet.

A GTA VI pedig várhatóan az elődjénél is sokkal nagyobb sikernek néz elébe – már csak azért is, mert korábban soha, még csak megközelítőleg sem kellett ennyit várni egy újabb etapra. Ugyanakkor talán éppen emiatt is hatalmasok a rajongók elvárása, amelyet nagyon nehéz lesz megugrani: bár ha valaki, akkor a Rockstar és a Grand Theft Auto képes lehet beváltani mindent, amit remélhetünk a popkultúra, a szórakoztató- és a játékipar egyik legnagyobb jelenségétől.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

58 perc telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

1 óra telt el azóta...

Manipulálta a PlayStation 5, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

2 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

3 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

4 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

5 óra telt el azóta...