2023.11.29. – A Modern Warfare II játékosok a Season 2 elejétől fejest ugorhatnak már a Ranked játékmódba. A mód a CDL szabályait követi, így előfordulhat, hogy nem minden fegyvert vehetünk majd a kezünkbe a szezonok során. Az ISO Hemlock hamar tiltólistára is került, amíg a fejlesztők nem gyengítenek a fegyveren. Ez azonban azóta sem történt meg és már nem is fog. A Call of Duty fejlesztői rengeteg ajándékkal halmozzák el a játékosokat, ez nem is kérdés. Ezek egy részéért elég, ha “csak” játszunk a Ranked móddal, míg más jutalmakat szinthez, netán ranghoz kötik az Activision munkatársai.
Időközben pedig a Warzone Ranked módja is megérkezett, a Season 3 Reloaded hozta el a játékosok számára. Természetesen ott is kifarmolhatunk jó sok kozmetikai kiegészítőt. Ahogy azt sejteni lehetett, a Season 5 után Season 6-ban sem spórolják ki a fejlesztők ezeket a megszerezhető jutalmakat. Ezúttal a DoteSports csapata sietett a segítségünkre.
A Treyarch figyelmeztette is a játékosokat, hogy bizony az utolsó napokhoz érkeztek. A tárgyakat egészen a december 6-án esedékes váltásig szerezhetik meg a játékosok. Ezt követően egy kis szünetre számíthatunk, 2024 elején indulhat el a Modern Warfare III és Warzone első Ranked időszaka.
Nézzük is, hogy milyen jutalmakat szerezhetünk meg Warzone-ban és Modern Warfare II-ben!
A rankokat ismételten csillagok szerzésével növelhetjük. Legfeljebb három csillagot szerezhetünk egy meccsen, szerencsére elég könnyedén nyomonkövethetjük, hogy mennyit is kapunk egy-egy mérkőzés után. Az alábbi módon kerülnek kiosztásra a csillagok:
A Modern Warfare II és Warzone új szezonja egy extra kategóriát is felvonultatott . A fejlesztők Rotating Division jutalmak néven illetik ezeket. Azon játékosok, akik Gold vagy nagyobb szinten végeznek, speciális ajándékokban részesülnek a fejlesztőktől. A multiplayer módban ez rangok színeit felvonultató fegyvertextúrák, míg a Warzone-ban járműskinek lesznek majd. Érdemes lehet mindkét játékmódban a lehető legjobb rangot elérni, hiszen a Modern Warfare III-ban is menőzhetünk ezekkel a skinekkel.
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…