2023.11.27. – Nagyon nehéz izgalmassá (és NEM idegesítővé) tenni egy játékot, ami azzal operál, hogy az ellenség teljesen nem győzhető le. Márpedig ez a helyzet a dél-koreai Mintrocket Games legújabb, készülőfélben lévő játékával is. A csapatodnak apokaliptikus környezetekben, mindenhonnan rárontó NPC-kkel szemben kell kitartania – abban a biztos tudatban, hogy végleg nem tudja leteríteni a zombi horda egyetlen példányát sem. Azok legfeljebb lelassulnak, vagy rövid időre harcképtelenné válnak, de NEM pusztulnak el. Zombi horror a legjavából, amiről még nem tudni, mikor érkezik, de egy hosszú videón már megjelent a játékmenet, és bejelentették az alfa tesztelés érkezését is.
A látottak alapján a Nakwon: Last Paradise a kihalás szélén táncoló emberiség utolsó életben maradt tagjai közé dobja a játékosokat. Egyetlen céljuk lehet csak, ha már győzni nem tudnak: mindenáron túlélni, sok-sok lootolás és vérre menő harc árán. A cselekmény a dél-koreai főváros, Szöul romjai között zajlik. A Steam oldala szerint a koreai játék nagyon más lesz, mint a hasonló témájú game-ek, hiszen egy egészen új stílusú posztapokaliptikus élet mutat be. A túlélők kénytelenek egyszerre, párhuzamosan létezni a zombikkal, amelyeket legfeljebb trükkösen elterelni, vagy lelassítani lehet, megölni viszont nem. Most közel 23 percen át nézheted, milyen is így létezni ebben a játékban:
A harmadik személyű, biztosan egyelőre csak PC platformra érkező Nakwon: Last Paradise-t már kívánságlistára teheted a Steamen, míg a pre-alfa tesztelés november 29-től december 4-ig tart. Szóval hamarosan még több információ, kép és videó szivároghat ki a legújabb zombi őrületről.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…