Gaming

Ingyen töltheted a Star Wars Jedi Knight: Dark Forces 2 UE5-ös remake-jét

2023.11.22. – Itt most egy kicsit csalok, mert ugyanerről a rajongói remake-ről már februárban is cikkeztünk, tulajdonképpen nagyon hasonló apropóból.

Az eredeti Star Wars Jedi Knight: Dark Forces 2 az 1997-es esztendő egyik legédesebb gyümölcse, ami már a legendássá vált Jedi Knight címmel jelent meg – a későbbi folytatása még ennél is nagyobb közimádatnak örvend, legalább akkorának, mint a BioWare remeke, a Knights of the Old Republic. Csakhogy, a KOTOR-ral szemben a Jedi Knight-sorozatról valamiért teljesen megfeledkezett a játékipar, amelynek maximum szellemiségét sikerült tovább örökíteni a Fallen Orderrel és a Survivorrel, de mást senki sem tervez vele.

A sors különös fintora, hogy ennek ellenére valószínűleg hamarabb elkészül az egyemberes Dark Forces II remake, mint az Embracer Group támogatásával állítólag már több éve készülő Saber Interactive-féle KOTOR újrázás. Ezt pedig szinte biztosra is vehetjük, hiszen míg a Saber háza tájáról csupa-csupa rossz híreket kapunk, addig a Dark Forces II fejlesztése február óta nagyon beindult, most például újabb tartalommal gyarapodott.

Az 1.02-es update után például már három eredeti pályát játszhatunk végig – ami bár messze elmarad a teljes 21 szinttől, de ne legyünk telhetetlenek! Már csak azért se, mert az Unreal Engine 5 képességeinek hála észveszejtő grafikában pompázik a hamarosan 27. esztendős játékremek. Emellett még jött 4 survival és egy tesztpálya is, egy sandbox mód, a felújított modelleket külön is megcsodálhatjuk, illetve néhány titkot és easter egget is levadászhatnak az elhivatott játékosok.

A legjobb az egészben pedig az, hogy a Dark Forces II remake nem csak teljesen és tökéletesen hű az eredetihez, hanem hogy teljesen ingyen bárki játszhat vele.

Semmi dolgunk nincs, mint felmenni a lelkes fejlesztő, Ruppertle Patreonjára, majd elindítani a letöltést. Ha pedig már ott jársz, akkor te se légy bunkó, némi jattot hagyj az alkotónak, aki valószínűleg szabadidejében, kvázi hobbiból okoz a munkájával örömet hozzád hasonló Star Wars rajongók millióinak. Itt egyébként több támogatási szint közül választhatunk, melyekért mindenféle király extrát kapunk – 2200 forintért /hó például már a nevünk is bekerül a Dark Forces II Remake stáblistájába, amit büszkén mutogathatunk majd apukának, anyukának, barátnőnek, feleségnek, unokának.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...