2023.11.20. – Az Nvidia az elmúlt időszakban kifejezetten sokszor terítékre kerül a Leet és a nemzetközi sajtó hasábjain is. Nem véletlenül, hiszen a színfalak mögött javában zajlanak az események. Több mint egy éve megérkeztek már az első, RTX 40 szériás kártyák. Az RTX 4090 és 4080 kezdte a sort, majd 2023-ban szépen felsorakozott a 4070 Ti, 4070, 4060 Ti, 4060. A 4060 Ti-ból ráadásul kétféle változat is elérhető, a 8 GB VRAM mellett 16 GB-os opcióval is rendelkezik. Ez a felhozatal elég, hogy lefedje a teljes felső- és középkategóriás igényeket, akkor is, ha megkérdőjelezhető néhány specifikáció.
Az RTX 4050 érkezésére nem kell várni, be kell érni az előző generáció modelljeivel vagy a szintén hamarosan érkező, még gyengébb RTX 3050 variánssal. Az RTX 50 széria csak 2024 végén, 2025 elején érkezhet, mely alapján hamar felmerülhet a kérdés, hogy mihez kezd a cég 2024-ben. Nos, már januárban három új modellel jelentkeznek. Az RTX 4070, 4070 Ti és 4080 is „SUPER” változatokat kaphat a mérnököktől, egyre több jel utal arra, hogy ez valóban be is következik.
Már az első pletykák felbukkanása óta tényként kezelik a leakerek, hogy a SUPER kártyák az előző kártyák HELYÉRE, nem pedig melléjük érkeznek. A kicsit türelmesebb Nvidia vásárlók tehát január-február után azonos pénzért erősebb egységeket kaphatnak kézhez, a 4070 Ti és 4080 esetében több videómemóriával megfűszerezve. Az alábbi felhozatalra lehet számítani:
A videocardz információi szerint az RTX 4080 és 4070 Ti kártyák kivezetése már meg is kezdődött múlt héten. A partnerek már nem kapnak új kártyákat, így a régi raktárkészlet felélése után a SUPER kártyák vehetik át ezek helyét. A 4070 gyártását már korábban is visszafogta a cég, ám könnyen lehet, hogy ott a régi variánst megtartják alacsonyabb árcédulán. Ha hihetünk a szivárogtatóknak, akkor a CES 2024 eseményen mutatkozik be a három kártya, január első felében.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…