Gaming

Annyira trágya a The Walking Dead: Destinies, hogy kínvallatni lehetne vele

2023.11.20. – Az idei esztendő valószínűleg a játékipar utóbbi évének egyik, ha nem a legtermékenyebb 365 napjaként fog elmúlni 2023. december 30-ról január 1-re fordulva, amikor is annyi jó játék, na meg remekmű jelent meg, hogy a kellemes bőség zavarában még a The Game Awards kapcsán is csak azon tudunk vitatkozni, hogy az és amaz miért nem került be a jelöltek amúgy is szűkös listájára.

Az viszont talán még keményebb döntés, hogy mely címekre szánjuk az igen csekély mennyiségű szabadidőnk, mindennel ugyanis 2023-ban szinte lehetetlen játszani (és akkor még hátra van még az Avatar: Frontiers of Pandora is), ezért a legtöbb játék kényszerűen a backlog egyre hosszabbra nyúló listáját gyarapítja. A nagy számok törvénye alapján azonban idén becsúsztak olyan kifejezetten pocsék játékok is, melyek az elmúlt 10 év szűkebb citromdíjasai között is jó eséllyel indulnának a top10-be jutásért – külön kiemelvén a Skull Island: Rise of Kongot, illetve a The Lord of the Rings: Gollumot.

Ezzel a két címmel a hátunk mögött még a legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az év végéhez közeledvén így november közepén lesz még egy olyan irdatlan rossz játék, ami képes még ezeket is messze alulmúlni, de mégis megtörtént:

a The Walking Dead: Destinies ugyanis annyira förtelmesre sikerült, hogy azzal kínvallatni lehetne.

 

Pár éve volt egy olyan sztori, hogy néhány amerikai rabot a hírhedt YouTube-os gyerekdallal, a végtelenített Baby Sharkkal kínoztak a börtönőrök. A rabokat az élmény annyira traumatizálta, hogy beperelték az őket kínzó őröket (később az egyik pereskedő rab rejtélyes úton-módon életét is veszítette). Nos, a loopolt Baby Shark a TWD: Destinieshez képest kismiska, tollpihés simogatás csupán.

A játék kiadója a néhány icipici fejlesztőcsapatot mindenféle licencelt marhasággal fenntartó GameMill Entertainment, aminek a neve nem most először tűnik fel az idei játékipari szégyenlistán. Ők voltak azok, akik berendelték az IguanaBee csapatától a már említett Skull Island nevezetű katasztrófát, most pedig az AMC népszerű sorozatát rántják a mélybe. Nem mintha amúgy olyan sok valóban kiemelkedő TWD-játék született volna, igazából a Telltale-féle kalandjáték-sorozaton kívül nincs semmi, amire érdemes volna elpazarolni a jó játékokra is fordítható értékes szabadidőt. Szóval még egy trágya a The Walking Dead-franchise-ban már nem oszt, nem szoroz.

A TWD: Destiniesért pedig igazán kár, hiszen hiába egy olcsó, valószínűleg ingyenes assetekből összetákolt borzadály lett, a koncepció magja nagyon is érdekes: mi volna, ha saját döntésekkel teljesen átírhatnánk a zombidráma eseményeit?! Ezt a döntési helyzeteken alapuló szerteágazó kalandjátékot akár egy Detroid: Become Human-féle interaktív történetmeséléssel is lehetett volna párosítani…. már megint álmodik a nyomor: a Destiniest ugyanis egy tapasztalatlan, kizárólag felejthető mobilos tucatjátékokat fejlesztett csapat, a Flux Games hozta tető alá – gyanúm szerint néhány röpke hónap alatt, és ez sajnos nagyon meglátszik rajta.

A Destinies teljesen egyértelműen egy cash grab, ami semmi másról, csak a legnagyobb rajongók lehúzásáról szól.

Nem túlzok: semmi, de az ég világon semmi értékelhető nincs benne: ingyenesen elérhető 3D-s modelleket, textúrákat, animációkat dobáltak össze, a játékmenet még a 2012-es ugyancsak borzalmas TWD: Survival Instinctnél is gyatrább, pedig az se volt ám piskóta. A főszereplők játékbeli másai mint elcseszett gyurmafigurák, szinkronról pedig kár is volna beszélni, mert a legtöbbet valószínűleg mesterséges intelligenciával oldották meg. Átvezető videók, animációk? – felejtsd el, narrált képeket látsz, még arra sem vették a fáradtságot, hogy a sorozatból illusztrált  jeleneteket felhasználják valamire.

Arról, hogy pontosan mennyire és milyen rossz is a TWD: Destinies, arról egy csomó videó született már, melyekből néhányat alább citáltam, érdemes őket megnézni és elküldeni a rajongó ismerősöknek, mielőtt bárki egy forintot is elköltene rá. Konzolokon sajnos már elérhető, PC-re pedig december 1-én jelenik meg…

Szóval ez egy játék 2023-ból olyan remekmű mellett, mint az Alan Wake 2 – ha már a horrornál maradunk:

Ez halál komolyan egy boss fight:

Ez pedig egy kicsit hosszabb játékmenet:

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

17 perc telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

18 perc telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

1 óra telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

2 óra telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

3 óra telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

4 óra telt el azóta...