Tech/Tudomány

Félelmetesen gagyi jelszavakat használnak a magyarok

2023.11.17. – Az év egyik legérdekesebb és valahol legviccesebb időszaka, amikor a NordPass elkészíti az adott évben használt leggyengébb jelszavainak listáját. Szerencsére ezt a jó szokásukat idén is megtartották, mi pedig megosztjuk veletek, hogy együtt mosolyogjunk.

Az, hogy ez egyébként mennyire etikus, már más kérdés, hiszen az összeállításból az is kiderült, hogy a leggyengébb jelszavak a streaming szolgáltatók esetén használják az emberek. Ennek valószínűleg az az oka, hogy egyszerre többen is használják az accountot, így nem akarnak bajlódni a komolyabb jelszavakkal. A NordPass listája pedig ugyan szórakoztató és tanulságos, emellett a rosszakaróknak fegyver is lehet. Ami megnyugtató viszont, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos oldalak jelszavai a legerősebbek, itt a tudatosság szerencsére jól kiütközik.

Szomorú számok

A globális statisztika szerint 10 tragikus jelszóból hét csak és kizárólag számokat tartalmaz. Itt az „123456” a listavezető, ami kellemetlen, mert tavaly még „csak” a második volt a toplistán. S míg tavaly a „password” volt a leggyengébb jelszó világszerte, mára már csak a hetedik helyen csücsül. Az új második helyezett az „admin”, míg a dobogó harmadik fokára az „12345678” ért fel.

  1. 123456
  2. admin
  3. 12345678
  4. 123456789
  5. 1234
  6. 12345
  7. password
  8. 123
  9. Aa123456
  10. 1234567890

A NordPass ilyenkor természetesen lefuttat egy szimulációt és megméri, hogy mennyi idő alatt lehet feltörni azokat a fiókokat, amiket ilyen „csodálatos” jelszó véd. Nos, a top 10-hez kevesebb, mint 1 másodpercre van szüksége egy hacker programnak. A lista 11. helyén egyébként az „unknown” szó áll, ami kilóg a legrosszabbak közül a maga 17 másodperces feltörési idejével. (Bár valljuk be, ez is elég silány teljesítmény.)

Magyarországon a tavalyi évhez képest némiképp átrendeződött a leggyakrabban használt ~ legrosszabb jelszavak toplistája. Az 123456 után az idei évben az admin lett a leggyengébb jelszó, igaz, nem sokat csúszott le a listán az 123456, a második helyen találjuk meg. A harmadik helyre a Kinder123 került, ebben a tekintetben nincs változás 2022-höz képest. – írja a HVG.

Íme a 20 leggyakoribb jelszó Magyarországon a NordPass adatai szerint:

  1. admin
  2. 123456
  3. Kinder123
  4. Nagyatad
  5. 12345678
  6. 123456789
  7. motorola
  8. telefon
  9. 000000
  10. mandula
  11. 12345
  12. onlinepont
  13. qqqqq
  14. password
  15. mostoha21
  16. qwertz
  17. katica41
  18. Kisfiam123
  19. Mestram1234
  20. viktorka

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

16 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...