2023.11.17. – Az Apple szeptemberben minden támogatott készülékre kiadta az iOS 17-et. Nem beszélhetünk hibátlan rendszerről, ez még az iPhone 15 széria startját is beárnyékolta. Beégő kijelzőkről, melegedő telefonokról szóltak a hírek, nem is alaptalanul. A cég fejlesztői azonban azonosították ezeket a problémákat, melyekre az iOS 17.1 és az alverziók megoldást is kínálnak. A legtöbb felhasználó már az iOS 17.2 érkezését várja, hiszen ebben már valódi fejlesztések is feltűnnek majd. A Macrumors csapata az elmúlt napokban össze is gyűjtötte, hogy milyen újdonságokra számíthatnak az Apple iPhone rajongók.
A napló alkalmazás már a nyári WWDC eseményen bemutatkozott, ám ezidáig nem érkezett meg. Jó hír, hogy a béta változatokban felbukkant, így hatalmas eséllyel a végleges 17.2-ből sem marad majd ki. A szövegek mellett képeket vagy akár hangüzenetet is felvihetünk az adott napokhoz, így igazán interaktív naplót kapunk a kezünkbe.
Az iPhone 15 Pro és Pro Max széria legnagyobb újítása a műveletgomb, azaz az Action Button. Jelen pillanatban is rengeteg helyzetben hasznosítható, a parancsok segítségével pedig akár komplett menüt is építhetünk a gombra. Az iOS 17.2-ben azonban már a Translate alkalmazást is előhívhatjuk vele.
Az Apple a gyári alkalmazások widgetjeiről sem feledkezik meg. Megújulnak az Időjárás és az Óra applikációkhoz tartozó Lock és Home Screen widgetek. Napkelte, naplemente és a napi előrejelzés is a repertoár részét képezi majd a következő verziótól.
Az Apple Music több szinten is megújul majd. Egyrészt kollaborációs listákat is létrehozhatnak majd a felhasználók. A család vagy baráti társaság több tagja is módosíthatja ezeket a lejátszási listákat, mely tökéletes lehet különleges alkalmakra vagy bulikra. Ezen kívül a „Kedvencnek” jelölt zeneszámok is dedikált playlistet kapnak majd. A frissítést követően vezérelhető lesz az is, hogy mely zeneszámokat figyelje az algoritmus a következő ajánlásokhoz. Egy kattintással kikapcsolhatjuk a figyelést, ha épp egy ismerősünk akar zenét hallgatni vagy, ha épp mi szolgáltatjuk a zenét egy bulin. Ennek köszönhetően ezek nem zavarnak bele az Apple Music ajánlásaiba.
Az iMessage alkalmazásán is fejleszt az Apple. Az iMessage Contact Key segítségével egy extra védelmi réteget épít be a cég. Az iMessage Contact Key Verification lehetővé teszi a „rendkívüli digitális fenyegetésekkel” szembesülő felhasználók, például újságírók, emberi jogi aktivisták és kormánytisztviselők számára, hogy még jobban megbizonyosodjanak arról, hogy csak az általuk kívánt személyekkel küldenek üzeneteket. Nagy eséllyel első körben ez csak az Egyesült Államokban lesz majd elérhető. A Memoji avatarokat pedig még jobban személyre lehet majd szabni a következő iOS verziótól, különösen a testi adottságokat.
Az iOS 17.2 béta verziói már egy ideje tesztfázisban vannak, így nagy eséllyel olyan sokat nem kell várni a publikus megjelenésre. A jelenlegi, iparági pletykák alapján december első felében érkezhet a végleges változat. A készüléktámogatás nem változik, azaz, aki az előző iOS 17 verziókat feltelepíthette a telefonjára, ezt a frissítést is gond nélkül megkapja.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…