Gaming

Világbajnok funkciót kapott az új PS5 Slim cserélhető lemezolvasója

2023.11.14. – Az Egyesült Államokban már elérhető a Sony legújabb PS5 modellje a „slim”. Ez az a masina, ami technikailag ugyan azt tudja, mint a régi PS5 modell, annyi különbséggel, hogy ez korszerűbb, na meg sokak szerint szebb. Valamint van egy extra tulajdonsága, amivel kenterbe veri a korábbi verziókat. Ez pedig a cseréhető lemezolvasó.

A PlayStation 5 két fajta modellel érkezett meg a konzolpiacra 2020 novemberében. Elérhető volt egy lemezes kiadás, valamint egy olyan masina is, ami csak letöltött játékokkal tudott operálni. Értelemszerűen utóbbi szignifikánsan olcsóbb volt, így sokan a „Digital” kiadás mellett tették le a voksukat.

Új konzol, új lehetőségek

Az új PlayStation 5 „Slim” ezt a kellemetlenséget hidalja át teljesen. Ha az ember úgy dönt, hogy elég neki a Digital adta lehetőséghalom, vesz egy alapgépet és „jónapot”. Ha viszont eljön az a pont, hogy szükség lenne lemezolvasóra, gyorsan be lehet szerezni a kiegészítőt és hozzá lehet kapcsolni a konzolhoz. Így mindenki örülhet.

Forrás: Sony

Sőt, mint kiderült, ezek a lemezolvasók még úgy is kompatibilisek más gépekkel, hogy regisztrálni kell őket. Többen felhördültek, amikor kiderült, hogy a Sony arra kéri a felhasználókat, regisztrálják a kiegészítőjüket online. Ez egyébként egy könnyed folyamat, amikor installáljuk a lemezolvasót, a hivatalos Sony honlapján hozzárendeljük a készüléket a PSN ID-nkhoz.

Ám a legújabb Unboxing videóknak köszönhetően kiderült, hogy ezen felül nincsen megkötve a kezünk. Ha fogjuk magunkat és lecsatlakoztatjuk az olvasót, majd hozzápászítjuk egy másik konzolhoz, az olvasó működni fog egy rövid regisztrációs folyamat után. Vagyis ha egy barátunknak van Slim masinája, de Blu-ray lemezes játékkal akarunk játszani, a CD mellé bedobjuk a táskába a lemezolvasónkat és mehet a játék egész nap.

 

A kérdés már csak tényleg az, hogy mi történik akkor, ha esetleg a Sony online szolgáltatásai karbantartás, vagy egyéb problémák miatt nem elérhetők? Ilyenkor ugyanis nincs lehetőség regisztrálni az eszközt, vagyis szoftveresen nem fog működni. Emellett a frissítések miatt is érdemes online környezetben használni a lemezolvasót.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

26 perc telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

26 perc telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

1 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

1 óra telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

3 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

4 óra telt el azóta...