2023.11.13. – Gyorsan szalad az idő. Néhány hete még a Modern Warfare III bétáját tesztelték a játékosok, hibákat keresve. November 10-étől pedig már a multiplayer és Zombie módok is aktívak, kinyíltak a szerverek kapui. A rajongók összességében pozitív tapasztalatokról számolnak be a 2023-as címet illetően. A fejlesztők odafigyeltek a felhasználói visszajelzésekre, mely a mechanikákon és az egyes UI elemeken is visszaköszön. Sokak szerint az a játék lehet a MW III, melynek a 2022-es MW II-nek kellett volna lennie. A Modern Warfare III megérkezése azonban nem csak a fizetős játékosokat érinti. Az Activision már korábban bejelentette, hogy december elején a Warzone is átalakul.
Ezúttal nem kap új nevet, sőt, a korábbi „kettes” jelölést is elhagyták már egy ideje. Ennek ellenére nyugodtan lehetne rá hivatkozni Warzone 3-ként, hiszen rengeteg újítás érkezik a battle royale módba is. A MW III multiplayer legtöbb átalakítását megkapja a játék, ahogy bizony a új fegyverek is meghódíthatják a Warzone-t. A legfontosabb pedig az, hogy egy új pályán, Urzikstan területén zajlanak majd az összecsapások. A fejlesztők november végén dedikált bejegyzést szentelnek a megújulásnak.
Ahogy az lenni szokott, a Call of Duty szakértők már a játékba is vetették magukat. Sokan nem csak a multiplayer mód szempontjából vizsgálják a tárgyakat, hanem a Warzone integrációt is figyelembe veszik. A közös felhozatalnak köszönhetően leszűrhető, hogy mely fegyverek fognak uralkodni az első időszakban. Ezt a korábbi átállások esetén is egész jól meg lehetett már tippelni. Ilyenkor kiemelten fontos lehet, hogy a decemberi rajtra a legjobb fegyvereket a maximális szintre fejlesszék a játékosok.
A BAS-B WarzoneLoadout szerint a játék egyik legjobb választása. A TTK értéke kiváló, miközben a pontosságán sem esik csorba. Szintén említésre méltó a DG-58 is, mely egy másik ütős opció. Ezt a két fegyvert érdemes lehet tehát minél előbb feloldani, hogy a decemberi Warzone integráció után ne kelljen kapkodni.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…