2023.11.10. – Bemutatta az Epic Games Store, hogy melyik KÉT címmel kíméli a zsebedet a további játékélményekért cserébe. Az egyik egy fantasy elemekkel vastagon átszőtt RPG, a másik viszont üdítően realista városépítős kihívásokat tartogat. Kb. 20000 forint helyett kapod meg őket ingyen.
Ez a remek kis fantasy 3D RPG 2016-ban kezdte meg világhódító útját, és remek időzítéssel lesz ingyenes az Epic Games Store-ban, hiszen jövőre már a második része is megérkezik. Amúgy trilógiának szánják. A cselekmény báziscsatákkal osztja szakaszokra a történetet. A karakterek párban harcolhatnak, mint harcos, vagy védelmező. Előbbi főleg lőfegyverekre, utóbbi varázslatokra hagyatkozik a csaták során.
A sztori Umbra világában játszódik. Itt egy kataklizma megállítja a bolygó forgását, ezért a világ egyik felét felperzselte a Nap, míg a másikon a természetes fény hiánya miatt örök jégkorszak van. A kettő határán van csupán élhető föld. A katasztrófa eltemette a múltbeli fejlett civilizációt, de az emberiség túlélte a dolgot és a peremvidéken él. A történet Amon kalandort követi, aki szokásos tevékenységei (romok felkutatása) mellett egy sokkal nagyobb konfliktusba keveredik az uralkodó Suvian Birodalommal.
Ezt az apokalipszist 2019-ben szabadította el a Paradox Interactive, de széles körben csak 2021 óta terjeszti. Formabontó világvégét tálal: a finn Iceflake stúdió fejlesztői szándékosan kerülik a műfaj szerintük közhelyessé vált aspektusait, például a mutáns- és zombihordákat. Városépítős sci-fihez van szerencséd, ami tényleg üdítően friss a szokott sablonokhoz képest. Úgyhogy köszi az ingyen hozzáférést, Epic!
A bekövetkezett kataklizma jellege konfigurálható, ami egyben befolyásolja a játék nehézségét is. A településed létrehozása után telepeseket vonzhatsz be, akik lassan felfedezik a térképet és nyersanyagokat kutatnak fel. Véletlenszerű események további katasztrófákat okozhatnak, vagy döntések meghozatalára kényszeríthetik a játékosokat, akik aztán újabb és újabb technológiákat szabadíthatnak fel.
Az Earthlock új belépő lesz az Epic Games Store-ban, és rögtön egy ingyenes formában kezdi a pályafutását (máshol 11 ezer forint körül kapható), míg a Surviving the Aftermath 9267 forint helyett tölthető le ingyen, november 16-a este öt órától egy teljes héten át.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…