Gaming

Komoly késéssel érkeznek majd a Sony live service PlayStation játékai

2023.11.09. – Ha a PlayStation játékokról beszélünk, a Sony-tól megszokhattunk valamit. Minőségi, hosszú történettel és rengeteg tartalommal rendelkező single player címek PS konzolon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Sony nem szeretne olyan játékokat kiadni, amit éveken keresztül játszhatunk, online környezetben rendszeresen frissítve. Úgy tűnik azonban, hogy ezek az úgynevezett live service játékok később érkeznek, mint azt eredetileg tervezték.

Mi az a live service játék?

Az live service olyan játékokat takar, amihez a megjelenés után folyamatosan új tartalmak érkeznek, és amit célzottan úgy terveztek, hogy a megjelenés után még évekig játszhass velük, online környezetben. Ez a jól ismert single player játékok ellentéte, amit adott óraszám alatt szépen ki lehet maxolni.

Ahogy arról a VGC beszámolt, a Sony korábban bejelentette, hogy a 2026 márciusában véget érő pénzügyi évre 12 live service címet tervez piacra dobni. Sajnos azonban az év elején a PlayStation vezetősége azt is megerősítette, hogy a Destiny stúdióval, a Bungie-val együttműködve „szigorú portfólió-átvizsgálási” folyamatot indítottak el. Hiroki Totoki, a Sony elnöke szerint ez azt eredményezte, hogy néhány játékot a minőség érdekében halasztani kellett.

„Igyekszünk biztosítani, hogy ezeket a játékokat hosszú ideig élvezzék és szeressék a playerek. A 12 címből 6 játék fog megjelenni a 2025-ös pénzügyi év végéig, ez a jelenlegi tervünk. Ami a maradék hat címet illeti, azon még dolgozunk” – mondta.

Halasztás

Igen, ez azt jelenti, hogy bár a Sony 12 live service játékot tervezett kiadni a 2025-ös pénzügyi évben, ebből csak 6 fog hamarosan megvalósulni. A maradékra ki tudja mennyit kell várni. A 12 fejlesztés alatt álló cím között van egy The Last of Us online játék, egy Horizon online játék és még egy a PlayStation londoni stúdiójától. A PlayStation Studios vezetője, Hermen Hulst az év elején beszélt arról, hogy a Bungie az összes fejlesztés alatt álló live service játék fejlesztésébe bekapcsolódott, mivel ők elég tapasztaltak benne.

Bizonyára igen komoly folyamatos zajlódnak a háttérben, ami számunkra csak annyit jelent, hogy késni fognak olyan PlayStation játékok, melyek hosszú szórakozást jelentenek. Annak ellenére, hogy a PlayStation 5 korszaka már javában zajlik, az igazán izgalmas Sony játékokra még éveket kell várni.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

4 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

5 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

5 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

5 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

6 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

6 óra telt el azóta...