Tech/Tudomány

Telefonokra is megérkezik a Winamp – Ezt tudja majd az ikonikus program

2023.11.05. – A kétezres évek elején és közepén a „menő” PC-s zenehallgatás egyeduralkodója volt a Winamp. A gyári Windows Media Playerre fényéveket vert, miközben a felhasználók a saját szájízük szerint alakíthatták a kinézetét és a funkcióit. A lejátszóprogram első verzióját Justin Frankel és Dmitrij Boldirev alkotta meg 1997-ban, a legsikeresebb a 2003-ban megjelent ötödik verzió volt. A 2010-es évek közepére aztán eltűnt a piacról a program, 2013 végén hivatalosan is megszűnt a fejlesztése. Nem véletlenül, ekkor kezdtek szárnyalni a különféle streaming megoldások, mint a Spotify, a Deezer vagy épp a Tidal. Ezekkel bizony az offline zenehallgatás nem igazán tudott versenyezni, főleg, ha a kalózkodás sem volt teljesen az ínyünkre.

Winamp

2022 második felében azonban érdekes hírek kezdtek felröppenni. Hosszú idő után új változatok jelentek meg a cég weboldalán, a Windows 11 hivatalos támogatására sem kellett sokat várni. Nem véletlenül, hiszen a korábbi funkciók mellett újak is érkeztek az alkalmazásába. A zenéket megvásárolhatják közvetlenül az alkalmazásban a felhasználók, de előfizetéses modell is elérhető az ínyencek számára, melyekkel akár a merchek árán is faraghatnak.

Hamarosan az Android és iPhone Winamp applikációk is élesednek

A Llama Group  bejelentette, hogy az asztali platformokat kinőve, immáron Android és iOS operációs rendszereken is találkozhatunk a programmal. Az iparági pletykák ezt már korábban valószínűsítették, ám a tesztek zárt körülmények között zajlottak. A tesztek azonban sikerrel zárultak, éppen ezért döntött úgy a vállalat, hogy bárki számára elérhetővé teszik ezeket az alkalmazásokat. A közlemény kifejezetten kellemes hangvétellel nyilatkozik a megjelenésről, nagy eséllyel már heteken belül megérkezhetnek a Google Play és App Store áruházakba a hivatalos alkalmazások. Remek kérdés, hogy egy Tidal, Spotify vagy Apple Music mellett mennyire állja meg a helyét a Winamp, ám mindig öröm látni, amikor a Winamphoz hasonló, egykor ikonikus alkalmazások újult erőre kapnak friss körülmények között is.

Forrás: PCFórum

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

2 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

4 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

4 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

5 óra telt el azóta...