Közel négy évvel azután, hogy friss verzió jelent meg a WinAmp-ból, most már a Window 11 kompatilbilis verzió is elérhető.

Tudom, hogy vannak olyan olvasók, akik számára semmit nem jelent a WinAmp, pedig egy korosztály ezen nőtt fel. Mármint ha arról volt szó, hogy a számítógépen zenét (vagy néha videót) kellett lejátszani, zenei listákat létrehozni, akkor a WinAmp nem csak jó választás volt, de az alap is. Nagy öröm volt tehát, amikor 2018-ban megjött a frissített változat, amit most egy friss, Windows 11 verzió követ.

A WinAmp 2022-es változata már letölthető.

A WinAmp kétségtelenül az egyik legikonikusabb és legkedveltebb lejátszó volt, miután 1997-ben megjelent. A multimédiás lejátszóprogramot a Justin Frankel és Dmitrij Boldirev alapította Nullsoft fejlesztette, amit később az America Online, majd a Radionomy vásárolt meg. 2013-ban úgy tűnt, hogy a fejlesztés véget ér, ám akkor megvette a projektet az AudioValley, akik megígérték, hogy visszahozzák. Először 2018-ban történt ez meg. Most, 2022-ben már a Windows 11 felhasználók is élvezhetik.

A megújult, 5.9-es változatban frissült a könyvtárak kezelhetősége és a háttérben működő kodek. Ezen kívül számtalan hibajavítás történt, például a streamek lejátszása, sőt elérhető az .itz, .mdz, .s3z és .xmz formátumú tömörített zenemodulok lejátszása is. Bár az új verziót éveken át fejlesztették, még nem ért véget a munka: sorban jönnek a frissítések.

A megújult Winampot erre a linkre kattintva lehet letölteni.

Ezt láttad már?

Mit tennél? Egy országban blokkolták a Steamet, az Epic Games-t és csomó mást

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×