Életmód

Bruce Willis már nem igazán tud beszélni, és nem is olvas

2023.10.28. – Régi barátja, A Simlis és a szende sorozat rendezője nemrég nyíltan beszélt Bruce Willis állapotáról. Glenn Gordon Caron a mai napig jó barátságot ápol a színésszel, ha teheti sokszor meglátogatja. Hollywood egyik közkedvelt, 68 éves színészéről idén év elején derült ki, hogy frontotemporális demenciával (FTD) küzd.

Nemrég azonban az egyik régi-régi sorozat, A simlis és a szende felkerült a Hulu szolgáltatásba Amerikában, így ennek kapcsán Gordon beszélt a New York Times-szal. Fontos tudni, hogy Bruce Willis ennek a sorozatnak köszönhetően vált ismertté, ami 1985 és 1989 között futott.

„Tudom, hogy nagyon boldog, hogy a sorozat újra elérhetővé válik az emberek számára, még ha ezt nem is mondhatja el nekem” – mondta a 69 éves Caron Willisről. „Amikor találkoztunk, beszélgettünk róla, és tudom, hogy nagyon izgatott. A folyamat elég sokáig tartott, de még tudtam vele kommunikálni, mielőtt még teljesen képtelen volt rá. Tudom, hogy ez nagyon sokat jelent neki” – tette hozzá.

Caron elmondta, hogy körülbelül havonta próbál találkozni a Die Hard színészével. Elmondása szerint amikor meglátogatja, úgy érzi, Bruce még percekig felismeri őt, de már nagyon nehezen kommunikálnak.

„Az az érzésem, hogy az első egy-három percben tudja, ki vagyok. Nem teljesen verbális; régebben mohó olvasó volt – nem akarta, hogy ezt bárki megtudja -, most pedig nem olvas. Mindezek a nyelvi készségek már nem állnak rendelkezésére, de ő még most is Bruce. Amikor vele vagy, tudod, hogy ő Bruce, és hálás vagy, hogy ott van. De az életöröm eltűnt” – mondta a rendező.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

1 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...