Tech/Tudomány

Kár spórolni: íme a különbség egy párezres és egy több tízezres USB-C kábel között

2023.10.27. – Azután, hogy az Apple-t is kötelezték az alkalmazására és az USB-C tényleg globális, terméktípusokon átívelő szabvány lett, érdemes megnézni, mit várhatsz el a termékskála alján és tetején lévő kábelektől. A különbség sokkoló – állapította meg a Lumafield, miután

a szakértői CT-szkenner alá dugtak egy olcsó és egy borsos árú darabot is.

A röntgen és CT képalkotással, illetve AI-bázisú elemzőszoftverekkel foglalkozó mérnöki vállalat a vizsgálat után leszögezi: az „USB-C” csupán a csatlakozó alakját jelenti, de az adatátviteli és töltési sebességnek már merőben más szabványai vannak. Az eszközök is merőben eltérő USB-C igényekkel rendelkeznek, és fontos, hogy kompatibilisek legyenek.

Mi a különbség egy olcsó és egy drága USB-C kábel között? Nézzük!

A Lumafield munkatársai különböző USB-C kábeleket tettek röntgen CT-szkenner alá. A legmarkánsabb különbségek feltárásáért az árlista alján és tetején elhelyezkedő kábelekből is válogattak. Előbbi kategóriába tartozik a NiceTQ USB-C kábel, a maga 2000 forintos árával, míg az utóbbiba az Apple Thunderboltja, 47 ezer forintért. Mielőtt a szívedhez kapnál: a gyári Apple Thunderbolt – hossztól függően – „csak” 12 és 17 ezer forint, de léteznek belőle akár más gyártótól származó, Apple által jóváhagyott prémium termékek is, amelyek több tízezret kóstálhatnak. Ezek egyikét választották a Lumafield mérnökei, hogy jól érzékeltessék a különbséget.

A NiceTQ által kínált kábel a szkenner alatt finoman szólva is minimalista stílust mutat ahhoz képest, hogy 10Gbps adatátviteli sebességet állít magáról. A csapok és csatlakozók egymástól függetlenül lebegnek a túlméretezett műanyag tok belsejében, mindenféle burkolás nélkül. A benne lévő nyolc csapból mindössze négy volt ténylegesen csatlakoztatva, és azokat is közvetlenül a kábel vezetékére forrasztották. A gyártó által odahazudott sebességnek így legfeljebb a töredékére, úgy 480 Mbps-ra képes. De erre is csak nagyon rövid ideig, mert sérülékeny, és elég egyetlen csap megroppanása is ahhoz, hogy teljesen használhatatlanná váljon. A Lumafield megjegyzi: valószínűleg nem véletlen, hogy ez az USB-C kábel elég hamar eltűnt a webáruházból, ahonnan beszerezték a teszthez. Addig 29 darab egyes osztályzat szerepelt az értékelésében.

Forrás: Lumafield

A cég szerint ennek a kábelnek a 4700 forint körüli Amazon Basics lehet egy jobb alternatívája, hiszen ugyanilyen teljesítményre képes, de legalább nyíltan bevallják róla, és: sokkal minőségibb, tartósabb a kivitelezése.

 

A Lumafield megállapította: az árspektrum másik végén található Apple Thunderbolt 4-et okkal adják sokszoros áron. A gyártó akár 40 Gbps adatátviteli sebességet ígér hozzá egy USB 4, illetve 10 Gbps-ot egy minimum USB 3 csatlakozó esetén. Ehhez akár 100 W-os töltés is társul. De vajon tényleg képes rá? A CT-szkennelés során kiderült: a funkciók működését hihetetlenül összetett kábel- és csatlakozórendszer szavatolja. 20 különálló vezetéket tartalmaz; ezek közül tíz koaxiális árnyékolást kapott, és mindegyiket külön-külön NYÁK-lemezre forrasztották. Az egészet nyolc irányból behúzott feszültségmentesítő szerelvény és rozsdamentes acélburkolat is védi. Nem mindegy.

Forrás: Lumafield

Ez meg itt egy kis  kábel gyorstalpaló:

Gábor János

Korábbi cikkek

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

13 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...