A Warzone a Season 4 elején és az ötödik szezonban is több nerfet és buffot kapott. A Season 6 sem fogta vissza magát, változott is a lista október végére.

2023.10.24.  – Most, hogy a Warzone hatodik szezonjának első frissítése óta eltelt bő egy hét, ideje ismét a statisztikákba vetni magunkat. Igazán izgalmas időszakot élünk, hiszen a fejlesztők teljes meta „újraindítással” készültek a Season 4 Reloaded frissítés, majd két további frissítés, köztük a Season 5 és Season 6 keretein belül. A Season 2 Reloaded frissítés után kissé átrendeződtek az erőviszonyok, ám az abszolút kedvenceket nem igazán sikerült letaszítani a trónról. Remek kérdés, hogy mi a helyzet most, főleg az első helyeken, hiszen sokkal radikálisabb változásokat hozott a Season 4 Reloaded végi frissítés és a Season 5-ös csomag, mint az elmúlt hónapokban bármi. Ez alól a Season 5 Reloaded sem volt kivétel, ahogy bizony a Season 6 sem. Sőt, a szezon kezdete után nem sokkal három frissítés is érkezett, mely rengeteg nerffel és buffal „örvendeztette” meg a játékosokat.

A Combat Records és a hozzá tartozó API Season 2-ben élesedett, így már sokkal részletes statisztikákkal is szolgálhatunk. Ám abban biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi TOP 5 fegyvert nem igazán kérdőjelezi meg senki. A WZRanked weboldalának sikerült a legjobb fegyvereket felsorakoztatnia, így már most pontosabb adatokkal is rendelkezünk, bár közel sem annyival, mint az eredeti kliens esetén:

Természetesen az egyéni játékstílus beleszólhat a választásokba, de ha csak a tulajdonságokat és az általános jellegű viselkedést, kezelhetőséget vizsgáljuk, akkor a lenti ötöshöz nem igen érhet fel más. Kísérletezgetni sosem árthat, még október közepén is lehet gyöngyszemekre bukkanni. Ha biztosak akarunk lenni a dolgunkban, akkor azonban a lenti felhozatalból érdemes csipegetni.

5. RPK

A Warzone első időszakában az RPK és Fennec 45 párosa legendás volt. Aztán ahogy az lenni szokott, a Warzone fejlesztői ismét beleszóltak a metába. Az RPK nagyon gyorsan el is tűnt a süllyesztőbe, míg a Fennec pár extra hetet még kapott. Úgy tűnik azonban, hogy az áprilisi menetelés után ismét a kiváló LMG fegyveren a sor. A lista mélyéről került a virtuális TOP 5-be a fegyver.

  • Optic: Aim OP V4
  • Underbarrel: FTAC Ripper 56
  • Ammunition: 7.62 High Velocity
  • Rear Grip: Demo-X2 Grip
  • Muzzle: TY-LR8

4. Lockwood 300 – A megállíthatatlan Warzone shoti

Ritkán lát az ember Shotgunt ilyen előkelő helyen, ám a Lockwood 300 érdemeit nem lehet elvenni. A Shotgun megfelelő loadouttal felvértezve teljesen felpáncélzott ellenfeleket is legyűrhet egy lövésből. A nerfeket megkapta, ám továbbra is bitang erős, így érdemes minél hamarabb kiaknázni az erejét.

  • Muzzle: Sakin DB107
  • Barrel: Matuzek 812 Barrel
  • Laser: Schlager ULO-66 Laser
  • Stock: Heist Stock Mod
  • Trigger: Action: Maelsorm Dual Trigger

3. BAS-P

Egyértelműen leolvasható volt, hogy az SMG komolyan beleszólhat a Season 6 második felébe. Jól látszódik ez a statisztikákon, egyértelműen az élmezőnybe érkezett meg a daragép. Érdemes lehet kipróbálni a Lachmann Sub helyett is, hátha jobban igazodik a játékstílusodhoz.

  • Muzzle: Spiral V3.5 Flash Hider
  • Ammunition: 9mm Hollow Point
  • Magazine: 50 Round Drum
  • Rear Grip: Bruen Flash Grip
  • Stock: Bruen Flash V4 Stock

2. Kastov 762

Warzone

A Cronen Squall és az RPK már a múlté, egy régi-új kedvenc érkezett meg a lista harmadik helyére. A fegyver egyik legnagyobb előnye a gyors újratöltés, így igazán izgalmas tűzpárbajok során sem kell izgulnunk. Ráadásul, ha több lőszerrel töltjük újra a fegyvert, akkor még gyorsabb lehet annak ideje, további értékes tizedmásodperceket nyerve ezzel.

  • Muzzle: ZLR Talon 5
  • Barrel: KAS-10 584MM Barrel
  • Underbarrel: FTAC Ripper 56
  • Optic: AIM OP-V4
  • Magazine: 40 Round Mag

1. Lachmann Sub – Továbbra is a legjobb Warzone fegyver

Warzone

A rutinos rókák kereshetik a Fennec 45-öt a listában, csak nem érdemes. A Season 2 nerfek után egy másik SMG vette át a helyét, mely egy kis időre pihenőre vonult. Májusban azonban ismét a legjobb 5 közé verekedte magát, majd kis időre eltűnt. Két héttel ezelőtt a TOP 5-ben nyoma sem volt, de pár nap alatt ismét visszatért a legjobbak közé. Ezúttal a virtuális aranyérmet viheti haza.

  • Muzzle: XRK Sandstorm
  • Rear Grip: Lachmann TCG-10
  • Laser: VLK LZR 7MW
  • Magazine: 40 Round Mags
  • Ammunition: 9mm Hollow Point

Talán most másfél, netán két hétig egy kis nyugalmat élhetnek át a Warzone játékosok, főleg, hogy küszöbön a Modern Warfare III megjelenése és hétfőn is érkezett patch. Ám a fejlesztők bármikor kiadhatnak gyengítéseket, erősítéseket, éppen úgy, ahogy pár órája tették.

Borító: YT

Ezekkel a Warzone fegyverekkel döntöttek rekordot – A legjobb kombó?

×