A Fortnite története 2017-ben indult, ám nem a battle royale móddal. A Fortnite: Save the World ötlete 2011 környékén pattant ki a cég agyából, majd 6 év múlva öntött végleges formát. Nem sikerült rosszul, ám akkor már javában dübörgött a H1Z1 és PUBG okozta battle royale láz. Az Epic úgy döntött, hogy a Save The World alapjaira építenek egy, a kategóriába illeszkedő, teljesen ingyenes címet. Ez lett a Fortnite Battle Royale, mely még azon év szeptemberében már tölthető is volt.
A többi pedig már történelem, gyakorlatilag a legsikeresebb battle royale címet köszönthetjük a játékban. Azóta megérkezett a Creative és a Creative 2.0 mód is, ahol pedig a pályakészítők is kiélhetik a kreativitásukat. Gyakorlatilag minden héten érkezik valamilyen frissítés a játékhoz, ahogy bizony a kollaborációkból sem tudnak kifogyni az Epic Games designerei. A játék rengeteg pályaváltoztatást megért már, jelenleg a negyedik szigetet tapossák a Fortnite rajongók. A legtöbb játékos szíve azonban egyértelműen az első pályához húz vissza. Egyrészt a nosztalgiafaktor is erős, másrészt pedig annak kialakítása is tökéletes volt sokak szerint.
Már nyáron felmerültek olyan pletykák, hogy a Chapter 4 ötödik szezonja extra rövid lehet. Sokan akkor a LEGO kollaborációval kötötték össze, ám úgy tűnik, hogy ennél sokkal izgalmasabb lehet a novemberi időszak. A kiküldött promóciós anyagok, a leakek és az in-game jelek alapján egy hónapig a Chapter 1 Season 5 és Season X közötti pályáját élvezhetjük majd. Amit már lehet tudni:
A jelenlegi információk alapján november 3-án startolhat majd az új szezon, december elején pedig véget is érhet egy event keretein belül.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…