Tech/Tudomány

Nesze neked, Google: saját keresőn dolgozik az Apple

2023.10.05. – Mivel a Google ellen az utóbbi idők egyik legnagyobb trösztellenes eljárása zajlik, az Apple okkal kezdhetett el gondolkodni azon, mi következik, ha a cég alulmarad a vádakkal szemben. Az eljárásban félig-meddig az almás cég is érintett, hiszen lényegében felosztották egymás között a keresőpiacot azzal, hogy a Safari mögött ugyanúgy a Google keresőmotorja dolgozik – mutat rá a HVG.

Forrás: Freepik

A portál a Bloomberg Apple-szakértőjére, Mark Gurmanra hivatkozva közölte, hogy bár van megegyezés a két vállalat között, az Apple jó ideje dolgozik saját kereső megoldáson. Ha bármi kétséged lenne afelől, hogy a keresés miért fontos: ez a leggyakrabban használt funkciók egyike, minden elképzelhető platformon, az okostelefontól a PC-ig. És a vállalatok bankszámláin pénzzé konvertálódik, a célzott hirdetések által.

Nagyon sok pénzzé.

Mivel a keresőbiznisz évente milliárdokat termel a Google-nek az Apple platformjai által, utóbbinak nyilván nem lenne ellenére, ha ki tudná váltani a Google keresőjét – aminél eddig senki se tudott jobbat mutatni. Gurman úgy becsüli, hogy ha megvalósulna, akkor az iSearch legalább akkora bevételt termelne, mint az Apple Watch. Mivel ez 14-18 milliárd dollár is lehet évente, nagyon megérné a buli, hiszen úgy tudni, hogy a Google „csak” 8 milliárd körül fizet a keresője jelenlétéért az Apple böngészőjében.

Így áll az Apple keresője

Ha az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és a versenyhatóság elkaszálná a Google-t az internetes keresőbiznisz monopolizálása miatt, akkor az Apple valamennyire kényszerhelyzetbe is kerülne, de közben ki tudná hozni a maximumot a dologból azáltal, hogy saját keresőre váltva lefölözi a hasznot.

Mivel az Apple már épített saját keresőmotort olyan szolgáltatásaihoz, mint az Apple TV, az App Store és a Térképek, van miből kiindulni. John Giannandrea például, aki a vállalat AI-projektjeiért felel, már létrehozott a csapatával egy állítólag forradalmian új keresőt. Ez a hírek szerint ott van a Spotlight alkalmazás mögött és hamarosan beköltözik az App Store-ba is. Giannandrea csapata most arra törekszik, hogy mélyebben integrálja az Apple keresési funkcióit az iOS és a macOS rendszerbe, és potenciálisan megerősítse a technológiát új, generatív AI-eszközeivel – jegyzi meg a HVG.

Na és ezzel mi lesz?

Gábor János

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

23 perc telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

4 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

6 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

6 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

6 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

7 óra telt el azóta...