Call of Duty

Ezekkel játszunk a Warzone hatodik szezonjának második hetében

2023.10.04. – Szeptember 27-én, az esti órákban elstartolt mindenki számára a Warzone hatodik szezonjának frissítése, így ismét kaptunk egy kis vérfrissítést az elkövetkezendő hetekre. A Call of Duty battle royale kliense továbbra is teljesen ingyenes, ahogy a DMZ módért sem kér el semmit a kiadó. A régi “Warzone: Caldera” klienst szintén kinyírták szeptember második felében, így mostanra mindenkinek csak az új változat maradt, akár szereti valaki, akár nem.

Az első időszakban a fejlesztők nem igazán szerették túlzásba vinni a módokat, hiszen rengeteg újdonság várja a játékosokat. A Season 2-ben végre megérkezett a kisebb pálya és a Resurgence mód, máris színesebb repertoár várt a rajongókra. Season 3-ban talán végre újra beindult az igazi Warzone életérzés, a negyedik szezonban pedig a helyszínek és a módok sokszínűsége javíthat a korábbi tapasztalatokon. A Reloaded pedig tovább csavart a megszokott működésen, megérkeztek a dinamikusan cserélődő pályák. Remek kérdés volt tehát, hogy mit tartogathat a Season 5. Az első négy hét erős volt, bár a Plunder és Lockdown módokkal azért voltak kisebb-nagyobb problémák. A szezon második felére megérkezett a Fort Resurgence, mely kicsit felpezsdítette a játszható pályák repertoárját. Remek kérdés tehát, hogy mit hozhat az új szezon első fele.

Nézzük is, hogy milyen játékmódokvárnak ránk a Season 6 második hetében.

Battle Royale:

  • Ranked – Trios
  • Al Mazrah – Quads
  • Vondel – Duos
  • Map Rotation  – Solos

Resurgence:

  • Vondel – Quads
  • Rotation – Solos, Duos, Trios

Lockdown:

  • Vondel  – Quads

Armored Royale:

  • Al Mazrah – Quads

Hol vannak már az éjszakai Warzone pályák?

Warzone – Vondead

Bizony a fejlesztők a Halloween időszaka miatt átdolgozott pályákkal is készülnek. Az előzetes információk alapján Vondel és Al Mazrah is kap extra playlisteket. Sokan ezeket már a Season 6 első napjaira várták, ám valamikor október második felében startol csak el az esemény. Addig a fenti felhozatallal kell beérnünk, hogy aztán méltó módon lehessen búcsúztatni a Warzone és Modern Warfare II utolsó közös időszakát.

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

37 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

41 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...