2023.09.26. – Bármilyen sok idő telt el az első megjelenése óta, és bármennyire sokáig nem lehetett látni Magyarországon, a Dragon Ball még mindig nagyon népszerű nálunk is. A DB Super megjelenése után természetes, hogy mindenki azt várja, mikor láthatunk új részeket a DB univerzumból.
Nos, számos szivárgás után nemrég napvilágot látott, hogy készül egy kifejezetten internetre (streamingre) készülő sorozat, melyet a New York Comic Conon mutatnak majd be.
Nem a Dragon Ball Super folytatódik, egy új sorozat lesz a kis Gokuval a főszerepben.
Annak ellenére, hogy a DB Super vége óta két animefilm is megjelent, és a manga is elég sokat haladt már, egyelőre úgy tűnik, nem azt folytatják anime formában. Legalábbis egyelőre. Ha minden igaz, egy spin-off sorozat készül, ami kifejezetten streamingen jelenik majd meg.
A Dexerto szerint ez nagy örömhír a Dragon Ball GT rajongóknak (vannak olyanok?!), hiszen a „Magic” a GT néhány elemét építi be a sorozatba. Most azonban az a különbség, hogy készítésében ezúttal az eredeti alkotó, Akira Toriyama is közreműködik. (Az eredeti DBGT készítésében nem vett részt.)
A Dragon Ball Magic egy új, a Dragon Ball Supertől elkülönülő anime lesz, aminek készítését állítólag maga Toriyama felügyeli. A legendás japán animátor, Katsuyoshi Nakatsuru is részt vesz a sorozatban. Nevezetesen ő tervezte a Super Sayian 4-et, bár arról nincs hír, hogy az a forma visszatérne a DB Magic-ben.
Egyelőre nem tudni, hogy a sorozat Japánban melyik streaming szolgáltatásban lesz elérhető, vagy hogy tervezik-e kiadni a tengerentúlon. Bár ahogy a netet ismerem, valószínűleg valahogy mi is megnézhetjük majd. Jelenleg csak pletykák vannak arról, hogy milyen hosszú lesz, de hamarosan minden kiderül.
A bennfentes Geekdom101 szerint a címe azért Dragon Ball Magic, mert a sorozatban Gokut és Kaiōshint egy démon gyerekké változtatja. Együtt kell majd dolgozniuk azon, hogy újra felnőtté váljanak. A duó ezután különböző birodalmakba és bolygókra utazik, ahol új ellenségekkel harcolnak majd. Csatlakozik hozzájuk még páran: egy lány és egy fiú, akik karddal vannak felfegyverkezve.
Bár ez nagyon is úgy hangzik, mint a GT, nem annak a sorozatnak az újraalkotása lesz. Ehelyett inkább bizonyos ötleteket kölcsönöznek belőle, szóval ne számítsunk Omega Shenron, Super Android 17, Baby Vegeta és SSJ4 Gogeta felbukkanására. További információk várhatóan a New York Comic Conon derülnek ki, október 12-én. Mit szólsz?
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…