Tech/Tudomány

Igazi robotzsaru járőrözik a világ egyik legnépszerűbb helyén

2023.09.26. – Nem olyan pusztító, mint a képregényekből ismert Alex Murphy, és szerencsére fegyvert sem hord magánál az igazi robotzsaru, aminek egyik modellje a kaliforniai Huntington Park után New Yorkban is járőrözni kezd.

A világ egyik legismertebb és legnépszerűbb helyén, a Time Square-en fogja vigyázni a rendet.

A The New York Times riportja alapján kísérleti projektről, és annak a Knightscope-nak a K5 elnevezésű gépéről van szó, aminek egy példányát már sikerrel használják rendfenntartó célokra. Ami az igazi robotzsaru bűnüldözési képességeit illeti, a 180 kilogrammos, ember nagyságú monstrumnál még egy pocakos körzeti megbízott is hatékonyabb, hiszen nem tud senkit letartóztatni, és elég felszaladni egy lépcsőn ahhoz, hogy lerázzuk. Mondjuk, nem arra találták ki, hogy zsebeseket kergessen a nyílt utcán – ennél sokkal kifinomultabb módszerei vannak.

Forrás: Nacon

A K5 lényege a folyamatos rendőri jelenlét biztosítása olyan helyszíneken, ahol magasak a bűnözési ráták. Sima felületeken gurul ide-oda, és négy fedélzeti kamerája folyamatos videót rögzít. Ezt bármikor visszanézhetik a nyomozók, ha a robotzsaru közelében bűncselekmény történik. Az eszközön van egy pánikgomb is, arra az esetre, ha valaki így akarna segítséget kérni a hatóságoktól. A gomb – elvileg – rögtön összekapcsolja egy operátorral a segítségre szoruló személyt.

Robotzsaru nem mindenkinek tetszik

A K5 eddigi teljesítményével eddig elégedett a gyártó és a rendőrség – Huntington Parkban legalábbis, ahol a felhasználási területén visszaesett a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Akadtak azonban problémák a robottal. Volt, hogy a pánikgomb nem működött, máskor meg ismeretlen okból beleborult egy pláza szökőkútjába. Ha nem megfelelő az objektum-elkerülő automatikája, akkor embereket is fellökhet – mondják a kritikusai, de ugyancsak érvelnek ellene a most még nem használt arcfelismerő rendszer lehetősége és az esetleges hangrögzítés miatt. Utóbbi két funkcióról „istibiztire” megígérte a Knightscope, hogy nem alkalmazza.

Forrás: Knightscope

A robotzsaru a New York-i Time Square metróállomásán kezd hamarosan járőrözni, ezzel megkezdi a tesztüzemet az első nagyvárosi környezetben. Az üzemeltető cégnek már biztosan megéri majd a buli: a rendőrség óránként 9 dollár (kb. 3300 forint) bérleti díjat fog fizetni érte. Teljes áron egyébként 75 ezer dollárba (közel 28 millió forintba) kerül. Bár ma még korlátozottak a képességei, a tudat, hogy a rendőrség egy szabadon mozgó eszköz fedélzeti kameráján keresztül mindent lát, komoly elrettentő erővel ruházza fel a K5-öt.

A Robotzsaru játékra meg a jelek szerint megéri várni:

Gábor János

Korábbi cikkek

Tényleg rossz, ha állandóan a töltőn lóg a laptop?

RP 2023.08.31. - Mi a legnagyobb előnye a laptopoknak, notebookoknak? Természetesen a hordozhatóság. Manapság az…

17 óra telt el azóta...

Mennyi ideig maradnak meg az adatok a pendrive-on? – Évekig is jó?

RP 2023.08.30. - Manapság minden háztartásban találhatunk néhány pendrive-ot. Hol Windows telepítéshez, hol pedig adatok…

18 óra telt el azóta...

Tankelit már vár World of Tanks 1v1-re! – Unibet Beat the Pro Challenge

2024.03.02. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján…

19 óra telt el azóta...

KAMU Helldivers 2 jelent meg a Steamen, volt aki sajnos benézte

2024.03.02. - Nem véletlen, hogy a Helldivers 2 körül most óriási a hype és az…

19 óra telt el azóta...

Rájuk se ismerni! – Így néznek ki ma a 90-es évek sorozatainak sztárjai

Bódi Dániel A régi nagy kedvenc Star Wars: Dark Forces egészen frissen megjelent remasterelt kiadása…

19 óra telt el azóta...

Bedugta az USB vibrátort a gépbe, tele volt adathalász vírussal

2024.03.02. - Kizárólag a számítógéptulajdonosok figyelmeztetése és elővigyázatosság miatt foglalkozunk azzal a történettel, ami szerint…

20 óra telt el azóta...