Gaming

KAMU Helldivers 2 jelent meg a Steamen, volt aki sajnos benézte

2024.03.02. – Nem véletlen, hogy a Helldivers 2 körül most óriási a hype és az érdeklődés, mivel a játék nem csak önmagában szórakoztató, de ismét összehozza a haverokat a közös játékra. Így megértem azokat, akik úgy döntöttek, a játék megéri a pénzt, ideje behúzni. Sajnos azonban a nagy sikert, ami miatt még Helldivers 2 szervereket is rendre bővíteni kell, a csalók is megpróbálják kihasználni. Az elmúlt napokban több alkalommal is előfordult, hogy indie játékokkal próbálták átverni a játékosokat a Steamen.

Átalakították az adatlapot

A GameRant szerint ugyanis azt történt, hogy a csalók fogták egy-egy ismeretlen indie játék adatlapját, és teljesen átalakították úgy, mintha az a Helldivers 2 lenne. Lecserélték a címet, a képeket, a videókat, leírásokat, sőt még a fejlesztői és kiadói adatokat is, hogy a gyanútlan Steam felhasználók azt higgyék, az az igazi játék. Március 1-jén két indie játékot álcáztak a Steamen Helldivers 2-nek, a legtöbb külső dolog sikeresen elrejtette a valódi játékot. Szerencsére a Steam résen volt, és gyorsan eltávolította a kamu oldalakat, de sajnos akadt olyan, aki pont rosszkor akart játékot venni, és rossz adatlapra tévedt. A Redditen egy játékos arra panaszkodott, hogy megvette a címet, de a Helldivers helyett tök más indul el. Szegény azt hitte, elrontott valamit a telepítéskor. A legnagyobb csábító erő ilyenkor, hogy a játék ezeken a lapokon nagyon nagy kedvezménnyel érhető el. De ugye kamu az egész!

Hogyan ismerheted fel a KAMU Helldivers 2-t a Steamen?

Bár a kamu adatlapok nagyon csábítók és hitelesnek tűnnek, van néhány árulkodó jel. Ilyen például az értékelések száma, ami mint itt is látható, 13. Nem, a Helldivers 2-t már jóval többen értékelték. A rendkívül kedvező ár is árulkodó lehet, 80, 90 százalékos kedvezmény elég gyanús. Ezeken az oldalakon a megjelenési dátum is más lehet, szóval ezt mindenképp ellenőrizzétek.

A SteamDB szerint mindkét álcázott játék 2023. november 4-én került fel a Steamre, az oldalakat pedig nagyjából ugyanabban az időben, március 1-jén szerkesztették. Ez erősen arra utal, hogy a két játék tulajdonosa ugyanaz a személy. Sajnos azonban az ilyen csalások bármikor előfordulhatnak, mint látjátok, nem csak külső oldalakon, de a Steamen is. Kissé aggasztó persze, hogy a Steam a jelek szerint nem rendelkezik olyan eszközökkel, amik megakadályoznák, hogy a random fejlesztők teljesen félrevezessék a vásárlókat.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Rájuk se ismerni! – Így néznek ki ma a 90-es évek sorozatainak sztárjai

Bódi Dániel A régi nagy kedvenc Star Wars: Dark Forces egészen frissen megjelent remasterelt kiadása…

6 perc telt el azóta...

Bedugta az USB vibrátort a gépbe, tele volt adathalász vírussal

2024.03.02. - Kizárólag a számítógéptulajdonosok figyelmeztetése és elővigyázatosság miatt foglalkozunk azzal a történettel, ami szerint…

30 perc telt el azóta...

Nincs webkamerád? – A Windows 11 megoldja ezt a mobiloddal

2024.03.02. - Tetszik vagy sem, a helyzet az, hogy a Microsoft egyre inkább szeretné kihasználni…

55 perc telt el azóta...

Miért nem érzed büdösnek a saját fingod, míg másokét igen? – A tudomány válaszol!

Bódi Dániel 2022. 09. 25. - Még mielőtt elszabadulnának az indulatok, "hogy mégis mit keres…

1 óra telt el azóta...

Így néznének ki a kedvenc sorozataink, ha 1930-ban készültek volna

Bódi Dániel 2022. 08. 16. - Kev Craven egy roppant tehetséges művész, aki saját elmondása…

2 óra telt el azóta...

Ismét remek ajándékokkal jelentkeztek a Call of Duty fejlesztői

2024.03.02. - A Warzone játékosok szinte minden héten kapnak valamilyen ajándékok a fejlesztőktől. Elfordulhat, hogy…

3 óra telt el azóta...