Tech/Tudomány

Az akciós Steam Decket támadná a ROG Ally olcsóbb változata

2023.09.18. – A Valve éppen a napokban jelentette be, hogy limitált ideig kedvezményes áron szerezhetjük be a Steam Decket. A nagyobb modelleknél akár 20% kedvezmény is kisajtolható, de az alap modell is 10%-kal olcsóbb lett. Úgy tűnik azonban, hogy a többiek sem tétlenkednek. A Steam Deck nyomán az Asus bejelentette a ROG Ally készüléket, de a Lenovo műhelyében is készül már az ellenfél. Azt azonban már a ROG Ally megjelenésekor is lehetett tudni, hogy egy szerényebb példány is érkezik majd a portfólióba.

ROG Ally

A kisebb Ally változat leginkább CPU és GPU szinten „szenvedi” meg az árcsökkentést, a többi specifikációjában nem marad el a nagytestvértől. Korábban azt lehetett sejteni, hogy a háttértár is némileg kevesebb lesz majd az olcsóbb változatban, ám szerencsére ez sem bizonyult igaznak. A pontos hazai árak jelen pillanatban nem ismertek, ám 100 eurós, azaz körülbelül 35-38 ezer forintos különbségre érdemes majd felkészülni.

A nyers ROG Ally specifikációk

ASUS ROG Ally vs. Steam Deck
ASUS ROG Ally ASUS ROG Ally Valve Steam Deck
Konzol
Architektúra AMD Zen4 & RDNA3 AMD Zen4 & RDNA3 AMD Zen2 & RDNA2
APU Ryzen Z1 Extreme – 8 mag, 16 szál Ryzen Z1 – 6 mag, 12 szál AMD Van Gogh – 4 mag, 8 szál
SoC GPU AMD RDNA3 12CU @ 2.7 GHz AMD RDNA3 4CU @ 2.5 GHz AMD RDNA2 8CU @ 1.6 GHz
Külső GPU ROG XG Mobile (akár RTX 4090) ROG XG Mobile (akár RTX 4090) Hivatalosan nem támogatott
Memória 16GB LPDDR5-6400 16GB LPDDR5-6400 16GB LPDDR5-5500
Tárhely 512GB PCIe Gen4x4 512 GB PCIe Gen4x4 64GB eMMC (PCIe Gen2x1)
256GB/512GB NVMe (PCIe Gen3x4)
Kijelző 7″ 1920×1080, 120Hz (VRR), 500 nits, 7ms 7″ 1920×1080, 120Hz (VRR), 500 nits, 7ms 7″ 1280×800, 60Hz
Csatlakozás Wi-Fi AX, Bluetooth 5.2 Wi-Fi AX, Bluetooth 5.2 Wi-Fi 5, Bluetooth 5
Akkumulátor 40 Whr, 4S1P, 4-cell Li-ion 40 Whr, 4S1P, 4-cell Li-ion 40 Whr
Súly 608 g 608 g 669 g
Méretek 28.0 x 11.3 x 3.9 cm 28.0 x 11.3 x 3.9 cm 29.8 x 11.7 x 4.9 cm
OS Windows 11 Windows 11 Steam OS/Win 11
Európai ár €799 (16G+512GB) €699 (16G+512GB) $649/€679 (16G+512GB)
$529/€549 (16G+256GB)
$399/€419 (16G+64GB)
Megjelenés 2023. június 13. 2023. szeptember 18. 2022 februárjában megjelent

Forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

4 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

8 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

10 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

10 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

10 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

11 óra telt el azóta...